Világ

Egy kis kapitalizmus segíti a kommunista diktatúra túlélését
A szankciók miatt visszaestek Észak-Korea bevételei, ezért különösen jól jön a magánpiacoknak köszönhetően beszedett, 16 milliárd forintnak megfelelő összeg.
Ha így megy tovább, tényleg nem repülhetünk Angliába
Ha légügyi egyezmény nélkül lép ki márciusban Nagy-Britannia az EU-ból, ellehetetlenülhet a légi forgalom az ország és a maradék 27 tagállam között.
Véletlenül újra feltalálták a demokráciát, de aztán keresztbe feküdt a politika
Tajvanon egészen jól megtalálják a konszenzusos törvényjavaslatokat, de nem lesz mindig jogszabály belőle.
Németország toronymagasan világbajnok a spórolásban
Pedig a kedvezőnek tűnő makrogazdasági mutatóknak még a németek sem örülhetnek maradéktalanul, a világ többi országáról nem is beszélve.
Márkanévvé süllyesztenék a WTF és LOL rövidítéseket
A Procter & Gamble megkérte a bejegyzési engedélyeket, de egyelőre nem árulja el, mi a célja, ha megkapja.
A felelős alkoholfogyasztás valójában nem lehet az italgyártók érdeke
A cégek bevételének döntő többsége azoktól jön, akik nem felelősen isznak.
Az amerikaiak utánamennek a feltételezett magyar kormányzati kenőpénz-szivattyúnak
A Microsoft magyarországi botránya kapcsán kiderülhet, megmalmozták-e a kormányhivatalok és a cégek a szoftverbeszerzéseket.
Trumpot a sarokba szorították az ügyészek, a történet csúnya része még csak most jön
Kiderült, hogy hemzsegtek a bűnözők az elnök környezetében, de ez még mindig csak a felvezetése a botránysorozatnak. A bukása mégis politikai kérdés.
Elkezdődött az amerikai-kínai vámháború második felvonása
Csütörtöktől újabb kínai termékekre vet ki sarcot az USA, amit Kína azonnal meg is torolt.
Lefújták a világ valaha volt legnagyobb részvénykibocsátását
A ravasz szaúdiak kitaláltak egy másik megoldást, amiből ugyanúgy pénzhez jutnak, de nem kell változtatniuk a szokásaikon.
Kövess minket Facebookon is!