Világ

Orbán úgy szurkol Trumpnak, hogy a megválasztása neki fájna a legjobban
Mi értelme van válságos gazdasági helyzetben, erősödő ellenzék mellett egy kis, exportfüggő gazdaság élén a kereskedelmi háború prófétáját támogatni?
Egy több ezer kilométerre lévő tengerszoros Kína legsebezhetőbb pontja
Kína olajimportjának 80 százaléka a Malaka-szoroson halad keresztül, amelynek így kiemelkedő jelentősége lehet egy amerikai-kínai konfliktus esetén.
Európa elveszíti az amerikai védőernyőt, az orosz energiát és a kínai exportot
Egy új, többpólusú világ van kialakulóban, és biztosan nem Európa lesz a központja – mondja Bogdan Góralczyk korábbi budapesti lengyel nagykövethelyettes.
Putyin nem kapott szankciókerülő pénzrendszert, csak önfényezési lehetőséget
Az orosz elnök megmutathatta, hogy nincs elszigetelődve a nemzetközi porondon, de fontosabb kezdeményezései langyos fogadtatást kaptak a kazanyi BRICS-csúcson.
Egyre jobban pörgeti az élelmiszerek drágulását a klímaváltozás
Már az utóbbi években is hozzájárult az inflációhoz az éghajlatváltozás, a jövőben pedig csak még inkább erősödik majd ez a hatás.
Olyan kevés gyerek születik, hogy felfüggesztették a híres finn babaváró csomag tenderét
Eredetileg 30 ezer készletre írtak ki pályázatot, de nem lesz ekkora az igény; Finnországban népességarányosan kevesebb gyerek születik, mint idehaza.
Akkor hozott Nobelt a nagy világmagyarázat, amikor már egyre többen kételkednek benne
Az idei díjazottak munkássága a magyar fejlődési modellel kapcsolatos viták szempontjából is érdekes, de bírálója is egyre több van.
A csirke- és turistaexport a lengyel gazdasági potenciál csúcsa Kína felé?
A lengyel piac nyitott a kínai befektetők és építőipari vállalatok előtt, a kapcsolat másik oldala viszont sokkal korlátozottabb.
Orbán azoktól várja a világrendszerváltást, akiknek ez nem áll érdekében
A feltörekvő országok üzleti elitje a gazdasági világrend leváltása helyett annak fenntartásán munkálkodik, és igazából így tesz a magyar kormány is.
Az e-autósok harmada visszatért a benzines vagy dízelautóhoz Németországban
Legalábbis azok közül, akik az idei első kilenc hónapban cserélték le a kocsijukat. A hosszabb távú kilátások ugyanakkor így sem rosszak.
Kövess minket Facebookon is!