Veszteség

Az oroszokhoz vezényelt észak-koreai katonák több mint harmada megsérült, meghalt, eltűnt vagy...
A 11 ezerből négyezren estek már ki, ezren közülük halottak lehetnek. Ha helytállóak a nyugati szakértők által felvázolt számok, az fenntarthatatlannak tűnik Észak-Korea számára.
Húszmilliós veszteséggel zárt a legutolsó MikulásGyár
A főszervező azért így sem mondott le róla teljesen.
Zelenszkij szerint 43 ezer katonájuk eshetett el eddig a háborúban
A sebesültjeik száma pedig 370 ezer. Az ukrán elnök szerint az orosz hadsereg 750 ezer katonát veszthetett, köztük 198 ezer halottat.
Fél év alatt 386 milliárd forint veszteséget hozott össze az MNB
Ez javulás az előző évhez képest, amikor 999 milliárd forint volt az első féléves mínusz.
Csak egyre több és több pénzért hajlandók csatába menni az oroszok
Jelentősen emelték az utóbbi hónapokban az orosz hadseregbe jelentkezők számára járó aláírási bónuszt, ami toborzási nehézségekre utal.
Még mindig működik a 2021-es vadászati kiállítást szervező cég, tavaly 750 milliós veszteséget...
A cég már a beszámolóban azt írja, hogy 2024-ben szükséges lehet egy újabb állami támogatás.
Közel félmilliárdos veszteséget hozott össze a Hír TV
2021 óta veszteséges a Sajtóklubot és a Bayer Show-t sugárzó csatorna, de ekkora mínuszuk nem volt az elmúlt 5 évben.
Most látszik, mennyire megütötte az oroszokat, hogy nem veszik a gázukat Európában
Az európai piac összeomlása miatt lett közel negyed évszázadnyi nyereséges működés után 2023-ban veszteséges a Gazprom orosz gázóriás.
Kövess minket Facebookon is!