Vasárnapi boltzár

Horvátországban megvalósulhat a KDNP álma: részleges vasárnapi boltzárról döntött a kormány
A nyári szezonban nyitva tarthatnak a boltok, de ötven százalékkal emelni kell a dolgozók alapbérét.
A rezsiválság farvizén kúszik vissza a vasárnapi boltzár ötlete a nyilvánosságba
A kiskereskedelmi szakszervezetek évek óta érvelnek az intézkedés visszavezetése mellett. Most abban reménykednek, hogy az energia-veszélyhelyzetben a kormány támogatná őket.
Parragh Lászlónak az energiaválság megoldására is van ötlete: a vasárnapi boltzár
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az ATV-ben elmondta, igazuk van azoknak a hangoknak, melyek szerint ez jó spórolási lehetőség lenne.
Bevezették a vasárnapi boltzárat, beindult az innováció Lengyelországban
Több áruházlánc is önkiszolgáló üzletekkel próbálkozik Lengyelországban, miután korlátozták a vasárnapi nyitvatartást.
Nem engedi el a vasárnapi zárva tartás ötletét az olasz kormány
Továbbra is napirenden tartja a boltok kötelező vasárnapi zárva tartásának bevezetését az olasz kormány, a parlament áprilisban el is kezdte megvitatni a javaslatot.
A lengyel boltzár sem hozza a várt eredményeket, de legalább bosszantja az embereket
A vasárnapi kereskedelem fokozatosan durvuló tiltása miatt a lengyelek is besokalltak.
Vasárnapi boltzár, chipsadó – ismerős újításokra készülnek Olaszországban
Az olasz kormány sok olyan új szabály bevezetésére készül, amelyek összességükben észrevehetően átalakíthatják az ország életét.
Nem tanultak a lengyelek a magyar példából, életbe lépett a vasárnapi zárva tartás
Egyelőre csak havonta két vasárnap nem nyithatnak ki az üzletek, de két év múlva már teljes lesz a tiltás. A visszaesőket börtönnel fenyegetik.
Kövess minket Facebookon is!