Parragh Lászlónak az energiaválság megoldására is van ötlete: a vasárnapi boltzár

2022. szeptember 13. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Miután a Parragh László vezette Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elévülhetetlen érdemeket szerzett a katatörvény módosításában, a testület elnöke most az ATV Egyenes Beszéd című műsorának kedd esti adásában elárulta, hogy a kamara „a vállalkozások elszálló energiaárakkal vívott harcának” megsegítésére is javaslatokat tett a kormánynak. Parragh szerint önmagában az a tény, hogy „sokat beszélünk az energiaválságról”, már önmagában jelentős energiamegtakarítást eredményez egész Európában, de ez kevés ahhoz képest, amilyen léptékben az árak növekednek.

A kamarai elnök igazat ad azoknak a „hangoknak”, amelyek szerint egy esetleges vasárnapi boltzár jó spórolási lehetőség lenne, mint mondta, ennek más országokban már megvan a kultúrája. A kamarai elnök nem érvelt konkrét költségmegtakarítási kalkulációval, inkább felpanaszolta, hogy néha egy vásárlás nálunk családi programmá alakul át.

Az elmúlt hónapok híreiben keresgélve egyébként kitűnik, hogy a Parragh által emlegetett „hangok” egyetlen szervezettől, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetétől jönnek, de a KASZ elnöke sem erőltetné a 2015–2016-ban egy éven keresztül érvényben lévő (egy népszavazási kezdeményezés elől meghátrálva eltörölt) vasárnapi boltzárat, ő inkább ahhoz az elképzeléshez ragaszkodna, hogy az áruházak csak vasárnap délig tartsanak nyitva.

Parragh László azt fejtegette, hogy Magyarországon „most mindenki bajban van”, olyan alkalmazkodási kényszer van, amellyel még sosem szembesültünk – de ez nem csak nálunk van így, hanem az egész kontinensen. A legfenyegetettebb vállalkozói réteg a mintegy 800 ezres kisvállalkozók, akik sok esetben önfoglalkoztatók (ugye elsősorban az ő terheik és bürokratikus kötelezettségeik növekedtek meg a júliusi katatörvénnyel).

A kamara szerint „ilyenkor az összefogásnak van a legnagyobb szerepe”, és nem lehet várni, hogy egyedül a kormány vagy egyedül a vállalkozások vagy önkormányzatok oldjanak meg mindent – ők mindenesetre letették a kormány asztalára a javaslataikat, és „akár a jövő hétre összeállhatnak a döntéshozatalhoz szükséges feltételek”. A műsorban a következő javaslatokat említette:

  • a kormány korlátozza a szolgáltatók „erőfölénnyel való visszaélését”, érdemes például nézni a költségszintet, hogy az fedezi-e azt a profitigényt, amit a vállalkozástól elvár. Ebben az esetben vissza kell térni a 2021. október 1-jei állapothoz, méghozzá azért, mert az energiaellátási szerződés – az árat kivéve – nem támaszthat rosszabb feltételeket, mint akkor;
  • ne lehessen leszerelni egy mérőórát, ha időlegesen megszűnik egy szolgáltatás (ez nem ugyanaz az eset, mint amikor valaki nem fizeti a rezsit);
  • Parragh szerint elsősorban „a termelő tevékenységet, a feldolgozóipart kell megmenteni”, méghozzá elsődlegesen az energiaigény csökkentésére fókuszálva.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!