Vállalat
Mi lenne, ha minden élelmiszer árrését befagyasztaná a kormány?
A termelőktől kezdve az importőrökig és a forgalmazókig minden piaci szereplőnek újra kellene gombolni a kabátot, nem csak a nagy boltoknak.
Sok magyar tulajdonú boltot dönthet be az árrésstop egymilliárdos határa
Bár a kisebb boltok többségére nem vonatkozik majd az árrésstop, 120-150 magyar vállalkozás nem ússza meg. Ők még nem tudják, hogyan élik túl.
Ebből a gödörből már csak a CATL-üzem beindulása húzhatja ki a hazai akkugyártást
A legfrissebb adatok szerint továbbra is csak szenved a magyar gazdaság korábbi húzóágazata, de nem teljesen reménytelenek az iparági kilátások.
A világ harmadik legnagyobb autógyártójává válhat Magyarország lakosságarányosan
Legalábbis akkor, ha a tervezett kapacitással indulnak be az új üzemek, és más országok kapacitásában sem lesz túl nagy változás.
Jól hangzik a 10 százalékos árrés, de miből fizetnek majd bért a kereskedők?
Az élelmiszer-üzletek forgalmának harmadát-negyedét érintheti a tegnap bejelentett árrésstop. A láncok átlagos árrése eddig 30-35 százalék volt.
Az lett a veszte a falusi kisboltosnak, hogy felvette az állami támogatást
Mérgező egyveleg lett az állami ingyenpénzből, az árstopból és a rezsicsökkentésből, vagyis a sorozatos állami piactorzításból.
Most bárki vehet fűnyírót ötmillióért Mészáros Lőrinc exvejétől
Elkezdte árverésre bocsátani az egykor a szombathelyi labdarúgócsapatot működtető Szombathelyi Haladás Kft. megmaradt vagyontárgyait a cég felszámolója.
Megközelítette a magyar járműipari leépítés mértéke a németét tavaly
A magyarországi üzemek is megérzik a német járműipar válságát. További leépítésekre is lehet számítani.
Trump sokallja az olajárat, de tényleg magas lenne?
Történelmi összevetésben egyáltalán nem magas a jelenlegi árszint, és kicsi az esélye, hogy Trump elérje, hogy nőjön a kínálat.
Trump a vámokkal épp adott még egy gyomrost a megroggyant magyar autóiparnak
Ha belemar a vám a német autógyártók profitjába, akkor nem az lesz a prioritás, hogy Magyarországon fejlesszenek.









