Vadászat
Kovács Zoltán kirúgása után távozik a Nimród Vadászújság egész eddigi stábja
„Nem így terveztük, nem így szerettük volna, de egy korszak most véget ér” – írta az eddigi főszerkesztő-helyettes, Bors Richárd egy Facebook-posztban.
A faluban kószáló vadak kilövéséről egyeztek meg, állította Zebegény polgármestere, csakhogy a...
A mezőőr azt mondta, nem ment bele a megállapodásba.
Gajdos László betiltaná a kotorékvadászatot
Az élő környezetért felelős miniszter szerint ez a legkegyetlenebb vadászati forma, aminek nincs helye a 21. századi Magyarországon.
Kirúgták Kovács Zoltánt a Nimród Vadászújságtól, a volt főszerkesztő ezt nem fogadta igazán jól
„Az emberek gonoszságánál csak az ostobaságuk nagyobb” – írta a volt kormányszóvivő reakcióként, még a Nimród hivatalos Facebook-oldalán.
Galambokra vadászó férfi lőtt be véletlenül a solymári óvoda épületébe
A lövedék áttörte az egyik csoportszoba lehúzott redőnyét.
Elefánt ölt meg egy antilopokra vadászó amerikai milliomost
A New York Timesnak nyilatkozó ismerőse szerint Ernie Dosionak tele volt a szobája kitömött állatokkal, a kockázatokkal is tisztában volt.
Szirti sassal vadászott macskákra, aztán levideózta a haláltusájukat, vádat emeltek ellene
A Gödöllői Járási Ügyészség többek között természetkárosítással, állatkínzással és orvvadászat kísérletével vádolja a férfit.
Hadházy: A Mészároshoz köthető vadásztársaság már kilenc éve tart zebrákat, köztük Pizsit, Szuszit...
A képviselő két hónap után kapott választ a Nébih-től.
Az erkölcsi fölény nyomorult lábbal semmit sem ér – megszólal a túrázó, akit combon lőtt egy vadász
Egy túrázó a Bükkben vadkempingezett két éve, amikor combon lőtte egy vadász. Bár a bíróság kimondta, hogy a vadász volt a hibás, a túrázót felháborította a szerinte túl enyhe ítélet.
Pénzbüntetést és eltiltást kapott a vadász, aki hőkamerával célozva combon lőtt egy túrázót
A vadászt évekre eltiltották a vadászattól, a túrázó maradandó sérülést szenvedett.







