Üzlet

Még két év, mire teljesen kiheveri a válságot a munkaerőpiac Európában
Tavaly 3,5 millió állás szűnt meg Európában, és a munkahelyek száma csak 2023-ban éri majd el ismét a válság előtti szintet – állítja 700 vállalatvezető megkérdezésén alapuló kutatása alapján az...
Többszörös megtérülést is hozhatnak a munkahelyi egészségprogramok
Ha javul az alkalmazottak egészségtudatossága, akkor csökkennek az egészségügyi kockázatok és kiadások a vállalatnál és egyéni szinten is, a termelékenység pedig nő.
300 milliárd eurós veszteséget okozhat a járvány a német gazdaságnak
Egy elemzés szerint legalább százezer üzlet zárhat be végleg Németországban.
Nehezebben fognak béremelést kapni azok, akik ragaszkodnak a távmunkához
Sok vezetőre tudat alatt az tesz igazán jó benyomást, ha bent látják maguk körül az irodában az alkalmazottakat.
Megmászta a világ egyik legdurvább sziklafalát, majd létrehozta a legismertebb magyar túraboltot
A rendszerváltás környékén megalapított Mountex a szűk sziklamászó közösség kiszolgálására jött létre, mára viszont övék a legnagyobb régiós túrabolt.
Milliárdos lett Rogán Cecília békásmegyeri panelba bejelentett üzleti partnere
A Magno Studio Kft. szervezte Rogán Cecília fitneszrendezvényeit, és jelentős állami pénzeket is kap.
A magyar cég, amely kiszívja a hőt a Földből
A Mol nem csapott le az ötletükre, így végül úgy döntöttek, maguk csinálják meg a világszinten is egyedinek számító fűtőművet, amelynek külföldön is lehet piaca.
Hiába a válság, reneszánsz van a magyar műtárgypiacon
A tavasz „a kukába ment”, mégis kiemelkedő volt 2020 a jelentős fejlesztésekbe belevágó Virág Judit Galéria számára, amelynek társalapítója arról is beszélt, hogy miért nélkülözhetetlen a szerencse...
Az egyetemen kettest kapott a cég ötlete, amelybe nemrég tízmillió euróval szállt be a Spotify...
Az online kártyacsalásokat 80 százalékban kiszűrő SEON technológiáját mára több mint 120 cég használja. Az év végéig irodát nyitnának Amerikában és Ázsiában is.
Kövess minket Facebookon is!