300 milliárd eurós veszteséget okozhat a járvány a német gazdaságnak

2021. május 23. – 18:40

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább százezer üzlet zárhat be végleg Németországban, a gazdaság egésze pedig 300 milliárd euró veszteséget szenvedhet el a koronavírus-világjárvány miatt egy friss elemzés szerint.

A városi és települési önkormányzatok szövetségének (DStGB) becslése szerint legkevesebb százezer bolt mehet tönkre a járvány végére, ami nemcsak azt jelenti, hogy megszűnhet félmillió munkahely, hanem azt is, hogy még több lesz a bérlőre váró üzlethelyiség a belvárosokban.

A járvány a német gazdaság egészét megviseli, de csődhullám egyelőre nincsen, sőt, a fizetésképtelenség miatt felszámolt vállalatok száma tavaly húszéves mélypontra – 16 300-ra – süllyedt. Ez főleg a közpénzből finanszírozott stabilizációs programoknak köszönhető, amelyekben eddig mintegy 140 milliárd euró (50 400 milliárd forint) támogatást osztott szét a szövetségi kormány.

Memmingen belvárosa 2021. május 23-án – Fotó: Karl-Josef Hildenbrand / dpa Picture-Alliance via AFP

A kölni IW (Kölner Institut der Deutschen Wirtschaft) gazdaságkutató intézet számításai szerint a német gazdaság a járvány miatt 300 milliárd euróval kevesebb értéket állít elő, mint amekkora teljesítményre képes lenne, ha nem tör ki a járvány – írja a Die Welt. Az úgynevezett potenciális növekedéshez viszonyított veszteség legnagyobb része, 140 milliárd euró tavaly október és idén március között keletkezett. (MTI)