Üllői út

Az úttesten feküdt az a férfi, akit hajnalban elgázoltak az Üllői úton
Egy közlekedési ügyvédet kérdeztünk arról, hogy mire számíthat az autós, aki elhajtott a baleset helyszínéről, és végül a repülőtéren kapták el.
Budapest megkapta a támogatást a bringasztrádák építésére három fontos útvonalon
Megkötötték a szerződést a Váci út, Üllői út és a Nagykörút fejlesztéséről – zöldítéssel, járdafelújításokkal zajlik majd a projekt.
Csak meleg víz folyik a csapokból a budapesti Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika néhány kórtermében
A Semmelweis Egyetem szerint már dolgoznak a hiba elhárításán, de kérik a betegek türelmét és megértését.
Karácsony közzétett egy felvételt, amin simán elfér egy mentőautó az oszlopokkal védett Üllői úti...
Augusztus végén nagy port kavart az OMSZ bejegyzése, amiben azt írták, az új kerékpársávok lelassítják a mentősöket.
Kubatov Gábor rácsodálkozott, hogy a mentőautó a záróvonalon előzött, aztán megmondta, hogy ez...
Úgy tűnik, mintha nem értené az Üllői úti helyzetet a Fidesz pártigazgatója.
BKK: Nem jár külön sáv a reptéri busznak, a biciklisekkel közös út pedig veszélyes lenne
A vállalat a Telex kérdésére részletesen reagált Vitézy Dávid, volt közlekedési államtitkár bejegyzésére, amiben azt írta: közös busz- és kerékpársáv kellett volna az Üllőin.
Karácsony: A kormány építette az első pollerekkel védett kerékpársávot az Üllői úton
A főpolgármester szerint a kerékpársávokat, ahogyan a járdákat is, az autósávoktól elválasztani jó dolog, az embereket hergelni pedig rossz.
Vitézy külön busz- és kerékpársávot is el tudna képzelni az Üllői úton
A volt közlekedési államtitkár szerint rossz döntés volt a buszsáv megszüntetése, mert dugóba kerül a 100E busz a biciklisáv miatt.
Kövess minket Facebookon is!