Vitézy külön busz- és kerékpársávot is el tudna képzelni az Üllői úton

2023. augusztus 23. – 12:56

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem szégyen korrigálni, szerintem az Üllői úton ez szükséges, erre többféle megoldás is lehetséges, a közös busz- és kerékpársávvá alakítás vagy a teljes sávkiosztás újragondolása és külön busz- és kerékpársáv kialakítása a forgalmi sávok átrendezésével” – írta a Facebookon Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár, aki posztjához a 100E reptéri busz fotóját mellékelte, és egy másik posztot is szánt annak, hogy a busz a korábbi 30-35 perces menetidők helyett 50 perc alatt ért be a városba.

Vitézy azt írta, hogy a busz a dugóban a Nagykörút és a Kiskörút közötti távot 13 perc alatt tette meg, ami a korábbi buszsávon 1-2 perc volt.

Vitézy a Facebookon számtalan kommentet kapott, reagált többek között a Magyar Kerékpárosklub elnöke, Kürti Gábor is, aki azt írta: „Jelenleg a reptéri buszt 21 km úthosszából csupán 3-400 méteren lehetséges érdemi dugóban fotózni, ott is csak 6 órában a 24-ből, és 5 napon a hétből. Ráadásul ezek fele nem a kerékpársávok mentén van (felüljáró sávzár, Ecseri úti kereszteződés stb.). Az új kerékpársávok mentén kialakuló kisebb torlódások tehát a reptéri buszok összteljesítményét nagyjából 2-3%-kal rontják.”

„A kerékpársáv nélkül napi több ezer ember kerékpáros közlekedése szinte teljesen ellehetetlenül, vagy veszélyessé válik. Az Üllői úton pár éve csak napi 500-an mertek kerékpározni, a busz-kerékpársávok kialakítása után kb. 1500-an, a kerékpársávok első heteiben viszont már 2500-an, amivel meglepetésre épp előzni készül az Andrássy tengelyt”

– tette hozzá Kürti.

Vitézy Dávid szerint vannak lehetséges megoldások arra, hogy a kerékpáros közlekedés biztonságos lehetősége megmaradjon, de a buszsáv megszüntetése rossz döntés volt az Üllői úton.

A legújabb budapesti kerékpársávokat múlt héten avatták fel, de több helyről is kritizálták azokat, például a mentők és a taxisok szerint sem volt elég körültekintő a főváros az úgynevezett védett kerékpársávok kialakításánál. A Magyar Kerékpárosklub és a főváros szerint viszont alaptalanok a vádak, de a bringások között is van, aki szerint lehetne keskenyebb a biciklisáv, erről szóló videónkat itt tudja megnézni:

Az újfajta kerékpársávok ellen először a mentősök, aztán a taxisok szólaltak fel. Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint az új biciklisávok megnehezítik a mentőautók közlekedését. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint a közúti forgalmi sávok szűkítésével elkülönített kerékpárosok, rolleresek miatt a többi jármű nem használhatja a kerékpárutat, ez pedig „tovább fokozza a közúti járműforgalmi dugók kialakulását”. Erre csatlakozott rá Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is, aki szerint az új fővárosi kerékpársávok veszélyesek, akadályozzák a betegellátást és a rendvédelmi szerveket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!