Több százezer forintos jutalmakat vezet be az Uber az új sofőrjeinek
Meghívásos rendszer is életbe lép, amellyel a meghívottak 350 ezer forintot is szerezhetnek. A fuvarok után a cégnek fizetett jutalék egységesen 8 százalékra emelkedik.
115 milliárd forintra bírságolta az Ubert a holland adatvédelmi felügyelet
Az indoklás szerint az Uber megszegte a GDPR-t, a cég fellebbez.
A BKK szerint nem kerüli meg a hatósági árat az Uber 80 százalékos utaskedvezménye
Az akció budapesti taxisok szerint borzalmasan piactorzító hatású.
2500 regisztrált sofőrrel indult el Budapesten az Uber
Az utasok és a sofőrök egy világszerte bevált, fejlett applikációt kapnak, a sofőröktől cserébe a fuvardíj 5 százalékát kérik, mondta lapunknak adott interjújában Kardos Eszter, az Uber...
Újra elérhető az Uber Budapesten
De nem a szolgáltatás korábban alkalmazott dinamikus árazásával dolgoznak, hanem a BKK fix tarifáival.
Megkapta a diszpécserszolgálati engedélyt az Uber, nyár elején indulnak a taxik
A kérelmet februárban nyújtotta be a Főtaxi leányvállalata, a két cég együttműködésben tervezi az Uber magyarországi piacra lépését.
Több százmillió dollárt fizet az Uber ausztrál taxisoknak
Egy csoportos keresetben sok taxis azért perelte be a céget, mert szerintük az túl agresszívan verekedte be magát az ausztrál piacra
Még több bevételt ígér a Főtaxi saját sofőreinek az Uber visszatérése után
A Főtaxi azt is tisztázta, hogy továbbra is a cég lesz a hivatalos utasszállító partnere a reptérnek és a nagyobb fesztiváloknak.
Visszatérne Budapestre az Uber, de ezúttal összefogna a Főtaxival
A Főtaxi szolgáltatásait Uber applikáción keresztül is igénybe lehet majd venni.
Több száz taxis sorakozott fel Bukarestben, az Uber és Bolt ellen tiltakoznak
A taxisok szerint nem járja, hogy velük szemben az internetes fuvarmegosztó cégekre lazább szabályok vonatkoznak.
Kövess minket Facebookon is!