115 milliárd forintra bírságolta az Ubert a holland adatvédelmi felügyelet

2024. augusztus 26. – 13:08

Másolás

Vágólapra másolva

A holland adatvédelmi felügyelet (DPA) hétfőn bejelentette, hogy 290 millió euróra (körülbelül 115 milliárd forintra) bírságolja az Ubert, amiért az az európai sofőrök személyes adatait amerikai szerverekre továbbítja, súlyosan megsértve az EU általános adatvédelmi rendeletét (GDPR-t). A France24 azt írja, a DPA szerint az Uber európai sofőrök érzékeny adatait gyűjtötte össze, többek között helymeghatározási adatokat, fényképeket, fizetési adatokat, személyazonosító okmányokat, engedélyeket, sőt egyes esetekben még a sofőrök bűnügyi és egészségügyi adatait is.

A DPA szerint a szabálytalanság két évig állt fenn, de az Uber mára megszüntette a jogsértést. Az Uber szerint a bírság indokolatlan, mert megfeleltek a GDPR-nak az amerikai és az európai szabályozásokból adódó hatalmas bizonytalanságok ellenére is. A cég fellebbezni fog a döntés ellen.

Az Uber 2016-ban vonult ki Magyarországról, nyár elején viszont újraindult, igaz, teljesen más formában, mint az első piacra lépésekor: ezúttal a Főtaxival együttműködésben rajtolt el, és ugyanolyan árakkal, autókkal, sofőrökkel működik, mint a többi fővárosi taxitársaság. A piacra lépés nem indult konfliktusmentesen, a taxisok arról panaszkodtak, hogy az Uber kuponos akciói torzítják a piacot és megkerülik a hatósági árat, de ezzel sem a cég, sem a BKK nem értett egyet.

Két éve kiszivárgott dokumentumokból derült fény az Uber ellentmondásos belső működésére és agresszív lobbizási gyakorlatára: ezekből nemcsak az derült ki, hogy Emmanuel Macron francia elnök többször is egyeztetett az Uber vezetőivel, hanem az is, hogyan nyíltak meg világszerte a döntéshozók ajtói a techóriás előtt. Ez alól Magyarország sem volt kivétel, erről itt írt a Direkt36.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!