Tóth Csaba
Többször is elhangzott az a mondat, hogy ki kell üríteni a kasszát
Leszámolna a korrupcióval Zugló új, momentumos polgármestere, Rózsa András. A kerület MSZP-s vezetését váltó politikus már meg is tette az első feljelentéseket, gyanújuk szerint több mint...
Az utolsó posztjáról is lemondott Tóth Csaba Zuglóban
Már nem ő vezeti az MSZP kerületi szervezetét.
Valaki megtrollkodta a közmédia kívánságműsorát, Elvis börtönös számát küldte a korrupcióval...
Csabának, Zsoltnak, Ferinek, Gergőnek, a másik Csabának, Lacinak és Gergelynek szólt a Jailhouse Rock.
Megnevezte a 444, ki szerintük a Horváth Csabáék ellen indított korrupciós per fideszes érintettje
A lap szerint a zuglói Fidesz és MSZP vezetése együtt találta ki, hogyan rabolják le a helyi parkolási bizniszt.
Az egyik MSZP-s politikus 30 milliót kért, a másik már 40 milliót akart magának a vádirat szerint
Négy szocialista politikust, Horváth Csabát, Tóth Csabát, Molnár Zsoltot és Baja Ferencet is korrupcióval vádoltak meg csütörtökön, amiért állítólag védelmi pénzt szedtek önkormányzati...
Vádat emeltek Horváth Csaba, Molnár Zsolt és Tóth Csaba ellen is a zuglói és az újbudai parkolási...
A korrupciós ügyben 7 ember ellen emeltek vádat, köztük Baja Ferenc volt miniszter ellen is. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést, 10 milliós pénzbüntetést, és vagyonelkobzást kért rájuk.
Zugló új polgármestere: Az ATV, Fiala, a Publicus és a Republikon ne nagyon számítson megbízásokra
Revizorral venné át a polgármesteri hivatalt októberben Rózsa András. A Momentum politikusa fel akarja számolni az MSZP-s Tóth Csaba kifizetőhelyeit, és átvilágításokat ígér. Fizetőssé tenné a...
Bejöttek egyeztetni. Elmondtam, mik a gondok. Pár nap múlva jött a kormányrendelet
Dienes János, Zugló korábbi főépítésze perben áll az MSZP-s Horváth Csaba vezette önkormányzattal. Dienes szerint azért rúgták ki, mert ellenezte a kerület központjában épülő Fidesz-közeli...
Magyarország antikommunista fellegvára
Vas megyében a baloldalnak sosem volt sok keresnivalója, a rendszerváltás után az SZDSZ is harcias antikommunizmusa miatt volt itt erős. 1998 óta a Fidesz fellegvára, a baloldalnak csak...
Nyomoznak Tóth Csaba zuglói MSZP-elnök „szar üzletnek” nevezett ingatlanügyében
A politikus által megvásárolt MSZP-s pártalapítványi ingatlannal kapcsolatban Hadházy Ákos tett feljelentést.