Telekom
Terézváros kétmillióra is büntetheti a Telekomot, ha nem takarítja a telefonfülkéit
A kerület átvállalná a takarítást, de nem ingyen.
Januártól megszűnik a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadó
Egy évvel később pedig a távközlési pótadó. Ezt vállalta az állam a Magyar Telekommal kötött megállapodásban.
A gaz után most államilag előírt telefonfülkéket kér számon a kormánymédia Karácsonyon
Elismerték, hogy a szabályozás az állam feladata, de hiába: a baloldali városvezetésnek semmi sem szent.
Az adatszivárgások korát éljük, szemléletváltás kell a szoftveriparban
37 millió felhasználó adatait lopták el az amerikai T-Mobile-tól. A cégre rájár a rúd az utóbbi években, a mostani adatszivárgás azonban könnyen megelőzhető lett volna. Szakértővel vettük végig,...
Drágul a telefon- és internetszolgáltatás a Vodafone-nál, a Telekomnál és a Yettelnél is
Azt mondják, ez nem áremelés, hanem inflációkövető díjkorrekció.
A Telekom hálózata eSportolóknak is élményt nyújt
Lubor Zatkoval, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettesével a távközlési cég által idén novemberben rendezett nemzetközi Esport Cup verseny kapcsán beszélgettünk a LAN-partykról, a...
Kiderült, hogy nálunk miért nem tanár a Telekom karácsonyi reklámjának főszereplője
Szabó Béla márka- és lakossági kommunikációs igazgató a Kreatívnak azt mondta, nem akartak egy társadalmi-politikai vitát a reklámozói térbe emelni.
Európa több országában is tanár a Telekom karácsonyi reklámjának főszereplője, Magyarországon...
A Magyar Telekom indoklásából nem derül ki, hogy a döntésnek van-e köze a közelmúlt tanártüntetéseihez.
Fél éven belül 90 százalékkal emeli a vezetékes internet árát a Digi, és a házban nincs más...
Rengeteg házban csak a Digi kötötte be a vezetékes internetet, és a nyári emelés után megint növekedett a díj. Fogyasztóvédelmi és versenyjogi szempontból járjuk körül, szabályos-e a drágítás egy...
Egy felmérés szerint a magyar dolgozók 84 százaléka átállna a négynapos munkahétre
Sokan akkor is váltanának, ha napi 10 órát kellene dolgozniuk, vagy csökkenne a fizetésük.








