Terézváros kétmillióra is büntetheti a Telekomot, ha nem takarítja a telefonfülkéit

2023. szeptember 28. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb fejezetéhez érkezett a VI. kerület elhanyagolt telefonfülkék ellen indított harca: Terézváros október 1-től utcabútornak minősíti át a telefonfülkéket, amiket ha nem takarít a tulajdonos Telekom, akkor akár kétmillióra is büntethetik érte – derül ki Terézváros önkormányzatának közleményéből.

A kerület polgármestere azt írta, hogy képviselő-testület csütörtöki döntésének értelmében október elsejétől a fülkék utcabútornak minősülnek, melyeken tiltják a reklámok elhelyezését. Azt is előírták, hogy

az utcabútorok esztétikus megjelenéséről, fenntartásáról, tisztításáról a tulajdonos köteles gondoskodni, ha pedig ezt elmulasztja, akár esetenként két millió forintra is bírságolható.

Soproni Tamás állítása szerint hiába egyeztettek a céggel, mindig csak „üres, be nem tartott ígéretet kaptak”. Hangsúlyozta, hogy nem egyedül a „csak reklámfelületnek használó, és a bevételből származó hasznot élvező Telekom” a hibás. A polgármester szerint az Országgyűlésnek is változtatnia kellene az elavult szabályozáson: a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság máig megszabja, hány telefonfülkét kell fenntartani.

Abban bíznak, hogy a szabályozással valódi előrelépést érnek el a „használhatatlan” telefonfülkék elleni harcban. Szerinte az új szabályokkal egész egyszerűen megszűnik az az anyagi érdeke a Telekomnak és az állami hirdetőknek is, amiért a fülkéket fenntartani érdemes. Soproni hozzátette:

ha a Telekom nem takarítja ezeket a fülkéket, akkor a kerület szívesen átvállalja a feladatokat, de nem ingyen.

A sokszor nyilvános WC-nek használt, elhanyagolt telefonfülkék ellen Terézváros polgármestere már nyáron felvette a harcot. Soproni Tamás megelégelte a Telekommal való, állítása szerint 2021 óta tartó egyezkedést, és a cég cselekvésének hiányát, ezért úgy döntött, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá teszik, hogy „a fülkék állapotáért ki a felelős: plakátokat ragasztott a fülkékre, amin az állt, hogy „ha ez a fülke a miénk lenne, nagyon szégyellnénk. Ez a fülke a Telekomé".

Soproni akciója után a Telekom közleményben tisztázta, hogy egy állami előírás alapján nekik továbbra is kötelező biztosítaniuk lakosságszám arányosan a fülkéket. Emiatt az egyetemes kötelezettség miatt nem szerelhetnek le tömegesen telefonfülkéket. Közölték továbbá, hogy a nem kötelezően előírt fülkék leszerelését már megkezdték, illetve azt, hogy éves szinten közel 350 millió forintot költenek a fülkék fenntartására: „a telefonfülkéket rendszeresen ellenőrizzük, takarítjuk, illetve ha bejelentést kapunk, akkor soron kívüli takarítást rendelünk meg".

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!