TEK

Lemondása után egy évig mindenhova a TEK kíséri Novák Katalint, az otthonát is őrök védik
A kegyelmi botrány miatt lemondott köztársasági elnök testi épségére őrökkel és technikai eszközökkel vigyáznak, programjaira hivatásos sofőr szállítja.
Kokaint fogyasztott, megivott másfél liter vodkát, majd túszul ejtette ismerősét egy férfi...
Másfél órás tárgyalás után sikerült elérni, hogy szabadon engedje a túszt.
Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és a TEK vasárnap este a belvárosba
A Király-Kazinczy sarok környékét egy időre le is zárták egy zavartan viselkedő, fenyegetőző férfi miatt, akit kórházba szállítottak.
A TEK csapott le a volt BKV-igazgató bűnszervezetére: 50 embert állítanak bíróság elé az ügyben,...
Vádat emeltek az F. Zsolt egykori BKV-igazgatóhoz kötődő kiterjedt számlagyár 50 tagja ellen. A gigantikus bűnszervezet 30 adócsaló céget üzemeltetett, az ügyben felbukkantak NER-es cégek, mint a...
Egy bejegyzett párt jelenthette be a Szkíta Magyarországot és katonai felfegyverkezést
Megszólalt a teljes hatalomátvételre készülő csoport vezetőjének felesége, a „kormányzóné” is: aggódik férjéért.
Újabb négy, vesztegetési pénzt elfogadó határrendészt fogtak el
A határrendészek vesztegetési ügyének már 29 gyanúsítottja van.
Hooligans-dalt idézve fenyegetőzött terrortámadásokkal, letartóztatás lett a vége
Egy hónapra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben fogják tartani a fiatalembert.
Polgármesteri hivatalokra szakosodott betörőbandát fogott a TEK
A „mackósok” nyolc megye polgármesteri hivatalait turnézták végig 2023 tavasza óta, hogy megnézzék, kinyílnak-e a páncélszekrények.
A kölcsön többszörösét követelte vissza egy férfi, és ha a nő nem tudott fizetni, megerőszakolta
Az uzsorást elfogták a rendőrök, a lakásán fegyvert és lőszert is találtak.
Kövess minket Facebookon is!