Radioaktív vízszivárgás miatt leállítottak egy atomerőművet Minneapolis közelében
Az egészségügyi hatóságok képviselői szerint az eset nem jelent veszélyt.
WHO-főigazgató: Minden lehetőséget vizsgálni kell a koronavírus eredetéről
A laborszivárgás elméletéről szóló hírekre reagálva Gebrejeszusz azt mondta, az átpolitizáltság és Kína elzárkózása nehezíti a nyomozást.
Miért beszél már megint mindenki arról, hogy laborból szökött-e a koronavírus?
Egy amerikai minisztériumi jelentés és az FBI igazgatója melegítette fel a korábbi évek slágertémáját, de valójában nem sok újdonság derült ki a vitában, amelynek valószínűleg sosem lesz igazán...
Újra kell tervezni a magyar energiastratégiát, de nem mindegy, hogyan
2050-ben még mindig évi 3,9 milliárd köbméter lenne a hazai gázfelhasználás, 40%-ban importból. A klímagyilkos metán szivárgásának csökkentéséért nem történnek lépések.
Letartóztathatták a hekkert, akit a GTA VI kiszivárogtatásával gyanúsítanak
A londoni City rendőrsége nem erősítette meg az összefüggést, de a Reuters egyik volt újságírójának forrásai szerint ő az Oxfordshire-ben letartóztatott 17 éves fiatal.
A Facebook a saját fegyverét fordítaná a TikTok ellen, teljesen átalakulhat a hírfolyam
Egy nemrég kiszivárgott, áprilisi dokumentum alapján a Facebook tényleg komoly kihívónak tartja a TikTokot, ezért a cég egy jól bevált stratégiát vett elő: elkezdte lemásolni a rivális legjobban...
A Twitch meghekkelése rámutatott, hogy nagyon kevesen lesznek milliárdosok a...
Letolt gatyával kapták el a hekkerek a legnagyobb videójáték-közvetítő platformot, és a biztató jelek ellenére is sokáig nyöghetik még a gigaszivárgást. A show-t viszont a legnagyobb streamerek...
Meghekkelték a Twitchet, a tartalomgyártók bevételei és forráskódok is kiszivárogtak
A szivárgás szerint a legnagyobb sztárok két év alatt 8-9 millió dollárt kaphattak csak a platform kifizetéseiből, de még a magyar The VR is 84 millió forintnak megfelelő összeget kereshetett 2019...
Tízből nyolc magyar fosszilis ipari telepen szivárog a metán egy friss mérés szerint
A metán a szén-dioxidnál 84-szer erősebb üvegházgáz. A Mol szerint a saját telepeiken a rögzített szivárgás a normál működés része.
Kiszivárgott a Windows 11, jön a leegyszerűsített Start menü
Korábban úgy tűnt, hogy a Windows 10 lesz az utolsó Windows, most úgy tűnik, hogy már csak évei vannak hátra.
Kövess minket Facebookon is!