Szeizmológia
Napok óta reng a föld Csongrádnál, kedd hajnalban 2,8-as magnitúdójú földmozgást mértek
Hétvégén 3,6-as erősségi földrengés is volt a környéken. A szeizmológusok szerint természetes, tektonikai eredetű földrengésekről van szó.
Úgy ünnepelték a bajnoki címet a Liverpool szurkolói, hogy szó szerint beleremegett a föld
Kutatók szeizmológiai eszközökkel mérték, melyik gólnál rázta meg a földet leginkább múlt vasárnap a több mint 60 ezer Liverpool-szurkoló.
Honvédségi gyakorlat a tatárszentgyörgyi lőtéren? Földrengésszerű jelenség Dabason!
Nemcsak a környező településeken élők hallhattak és érzékelhettek furcsa jelenséget hétfőn este, hanem a műszerek is.
Hatalmas fánkszerű régiót találtak a Föld magjában
Az Egyenlítő alatt jóval lassabban terjednek egyes hullámok, az egész mögött egy eddig ismeretlen földmélyi régió állhat.
„Shake it off” – énekelte Taylor Swift, és a föld szó szerint megremegett Seattle-ben
Ezt nem mi mondjuk, hanem a szeizmológusok.
Húsz év múlva várhatóan megáll a földmag forgása
Emiatt nem kell aggódni, mert kínai kutatók szerint ez 70 évente előfordul, aztán a másik irányba begyorsul a forgás. Mindez szerepet játszhat a Föld mágneses mezejének fenntartásában, de a napok...
Kitört a Fagradalsfjall vulkán Izlandon, nem messze a fővárostól
Szerdán vörös kódot hirdettek, ami megtiltja a repülőgépeknek a vulkán és környezete feletti repülést.
Két kisebb földrengés volt Vas megyében
Érezni is lehetett Sárvár környékén, de károkat nem jelentettek.
Misztikusan morog a Mars
A marsrengésnek is nevezett jelenséget már két éve észrevették, azóta is tanulmányozzák, de még mindig nem tudják, mi okozhatja. Egyelőre a mérési hiba sincs kizárva.








