Strabag

A Strabag egy belsős levélben írta le, miért késlekednek az M30-as felújításával
A lapunk birtokába jutott dokumentum szerint előre nem látható talajvízmozgások voltak, és az október 31-ei határidőt is mindennemű szakmai egyeztetés nélkül határozta meg az Építési és Közlekedési...
Az ÉKM szerint szégyen és gyalázat, hogy a Strabag nem fejezi be időben az M30-as javítását
A tárca következményeket ígért a több mint másfél éve zajló javítás elhúzódása miatt.
Elfoglalta a NER a bányákat, övék az összes útépítési kitermelés
Ahogy a szűkülő piacon egyeduralkodóvá vált a Duna Aszfalt, a gyorsforgalmi utak fejlesztését szolgáló bányák is hozzá kerültek, ami nagy fordulat az utóbbi évtizedek multidominanciája után.
Mészáros Lőrincék után a keleti nyitás nyertesei is révbe értek az építőiparban
Látványos grafikonon mutatjuk meg, hogy a nemzeti tőkésosztály tagjai után a keleti finanszírozású fejlesztések kivitelezői is a legnagyobb szereplők közé emelkedtek.
Videón, ahogy egy 360 méteres támfalat építenek a ferihegyi repülőtér harmadik termináljának
A harmadik terminál alapkőletételét idénre ígérték, de a munkálatok már javában zajlanak.
Videón, ahogy Németországban 20 méterrel arrébb tolnak egy 40 ezer tonnás völgyhidat
Új helyre rakták át a több mint 400 méter hosszú, 70 méteres lábakon álló hídszerkezetet.
Megszavazták, hogy minden alvállalkozónak utána nézhessenek az állami beruházásoknál
Lázár János azután nyújtotta be a javaslatot, hogy megfenyegette a Strabagot: alvállalkozó sem lehet a jövőben állami beruházásoknál.
Lázár János úgy csinál, mint aki nem érti, hogyan működik a NER
Nekimenne az építőipari multiknak a miniszter, de javaslatával a „luxizó” NER-milliárdosoknak sokkal több kényelmetlenséget okozhat.
​Miután megfenyegette a Strabagot, Lázár az összes alvállalkozót látni szeretné az állami...
A hibásan megépített M30-as miatt korábban azzal fenyegette a céget, hogy alvállalkozóként se dolgozhatnak majd.
65 százalékos kedvezményt kapnak a borsodiak a vármegyei autópálya-matricára 2026-ban
Lázár János azt ígérte, hogy a kormány még idén őszig kijavíttatja az M30-as megcsúszott szakaszát a Strabaggal.
Kövess minket Facebookon is!