Orbán: az egység ellen hat, ha számonkérik a jogállamiság leépítését

A miniszterelnök bedobta a „jogállamisági dzsihád” kifejezést. Vajon mivel ne foglalkozzon az EU?

Váratlanul félbeszakadt a sajtótájékoztató, mert a háttérben álló gépnek sürgős bevetésre kellett...

A litván elnök és a spanyol miniszterelnök éppen egy légibázison nyilatkozott, amikor érkezett a riasztás.

Karácsony szerint a Diákváros ügye a kormány egyik legnagyobb árulása

A főpolgármester szerint nemcsak a vidékről Budapestre érkező diákokat árulták el, hanem saját magukat is. A Diákváros melletti kiállása miatt Jámbor András mellé állnak az ellenzéki előválasztáson.

Biden: Elértem, amit akartam a Putyinnal tartott találkozóval

Putyin szerint az emberi jogokkal inkább az Egyesült Államokban van gond. A felek elégedettek voltak a genfi megbeszéléssel, de a tervek szerint, külön tartottak sajtótájékoztatót.

A DK új pedofilellenes törvényt nyújt be, az egyházon belüli visszaéléseket is vizsgálnák

A párt törvényjavaslata szerint azokat is súlyosan büntetnék, akik nem jelzik a hatóságoknak a tudomásukra jutott bűncselekményt.

Már a portugálok elleni nyitómeccsen megmutatná a magyar válogatott, hogy mire képes

Bogdán Ádám és Szalai Attila is bíznak a sikeres rajtban a részben budapesti rendezésű Eb-n.

Megszűnik az operatív törzs sajtótájékoztatója

Hétvégén adatközlés sem lesz.

Müller: Lassabban haladt az elmúlt héten az oltások beadása

Így is 44 százalékos az átoltottság. Szerdáig a 16-18 évesek is kérhetnek időpontot a Pfizer-BioNTechre, ha már regisztráltak.

A Kossuth téren teraszozva tiltakozik a Momentum az ezermilliárdnyi közvagyon alapítványokba...

Több mint egy tucat asztallal települt ki a Momentum, ami sajtótájékoztatóként hirdette meg az eseményt.

Mégsem történt rablási kísérlet szerdán az Árkádban

A pénzszállító csak kitalálta a támadást, mert túl unalmas az élete.

Kövess minket Facebookon is!