Igen, eltalálta, az Osztrák Nagydíjat is Verstappen nyerte
De most kivételesen icipicit küzdenie is kellett érte, mert vissza kellett előznie a két Ferrarit egy kerékcsere után. Így megszakadt a nagy sorozata: sorban 249 körön át ment az élen az F1-ben. A...
F1: a Haasszal volt az eső, Hülkenberg az első sorból rajtolhat a Kanadai Nagydíjon
A bajnokságot vezető Max Verstappen nyerte az időmérőt. A Red Bull holland pilótájának ez már az idei ötödik pole pozíciója.
Aggódhat a Red Bull, visszatért a Mercedes? Hova tűnt a Ferrari? És Alonsóék?
A Mercedes után a Ferrari is felhagyott a különutas megoldással, így indulhat a Red Bull utáni nagy hajsza az F1-ben. De mennyire jó vagy mennyire tragikus, amit a Spanyol Nagydíjon láttunk az...
Verstappen brutális fölényben, a Mercedes feltámadt a Spanyol Nagydíjon
Hamilton és Russell 2022 novembere után először állhatott újra együtt dobogóra, Verstappen és a Red Bull viszont brutális előnyt mutatott, három futam óta csak Red Bull-kocsi haladt az élen az F1-ben.
Verstappen az esőben sem tud hibázni, fölényesen nyert Monacóban
A címvédő mögött Fernando Alonso lett a második, míg a harmadik helyre nagy meglepetésre az Alpine versenyzője, Esteban Ocon jött be a félig esős futamon.
Demoralizáló, ahogy Verstappen a 9. helyről agyonverte a mezőnyt a Miami Nagydíjon
Tulajdonképpen azt csinált a kétszeres világbajnok, amit akart. Pérez és Alonso a dobogó alsó két fokán, Hamilton hét helyet javítva a hatodik.
Ocon kis híján fotósokat gázolt, Pérez nyerte az Azeri Nagydíjat
A mexikói a sprintverseny után a főfutamot is megnyerte Bakuban.
F1: Pérez pole-ból nyert, kettős Red Bull-siker a Szaúdi Nagydíjon is
Verstappen a 15.-ről jött fel a 2. helyre, Alonso 3. lett, de csak egy óvás után lett dobogós. A Ferrarik ismét pocsék versenyt futottak.
Verstappen megtette az első lépést harmadik vb-címe felé, nyomasztó fölénnyel nyerte a szezonnyitót
Kettős győzelemmel kezdte az új szezont a Red Bull, egy műszaki hiba miatt a Ferrari még a dobogóról is lemaradt a Bahreini Nagydíjon. A nap hőse Fernando Alonso, aki harmadik lett az Aston Martinnal.
Visszatér a Ford az F1-be, 2026-tól a Red Bull partnerei lesznek
A világbajnok csapat nagy felhajtást csinált a 2023-as autó bemutatójának, de a Ford-együttműködés volt az igazi lényeg.
Kövess minket Facebookon is!