Rágalmazás

RSS

Donald Trumpnak 30 milliárd forintnyi kártérítést kell fizetnie rágalmazás miatt

Ítélet született a kártérítési perben, amit az az E. Jean Caroll indított ellene, akit a korábbi elnök szexuálisan zaklatott a kilencvenes években.

Karim Benzema beperelte a francia belügyminisztert rágalmazás miatt

Gérald Darmanin tavaly októberben azt mondta, a palesztinok mellett kiálló focistának hírhedt kapcsolata van az iszlamista Muszlim Testvériséggel.

Megszüntették a nyomozást azokban a bántalmazási ügyekben, amelyekről Szilágyi Liliána beszélt a...

A rendőrség szerint az ügyek többsége elévült, az úszónőnek viszont továbbra is bizonyítania kell a bíróságon a vele szemben folyó becsületsértési ügyben, hogy állításai megfelelnek a valóságnak.

Rudy Giulianinak 148 millió dollár sérelemdíjat kell fizetnie két nőnek, akiket 2020-ban...

Trump egykori ügyvédje azzal vádolta őket, hogy szavazatszámlálóként manipulálták a leadott voksokat.

Rágalmazás miatt perelt Harry herceg egy brit bulvárkiadót, de most még neki kell fizetni 48 ezer...

Azt akarta elérni, hogy ne fogadják el az újság védekezését, de nem sikerült, most jöhet a tárgyalás.

Rágalmazás miatt perel az I. kerület polgármestere a Ruszwurm cukrászda tulajdonosának védelmi...

Szamos Miklós az Indexnek azt mondta, hogy V. Naszályi Márta védelmi pénzt kért tőle, a polgármester szerint ez hazugság.

Megszavazta a parlament: nem jár börtön a sajtóban megjelent rágalmazó vagy becsületsértő cikkekért

A Fidesz szerint erre azért van szükség, mert a közügyek szabad megvitatása nagyon fontos érték.

Jogerős: Bocsánatot kell kérnie Sára Botondnak Józsefváros önkormányzatától

Valótlanul állította a főispán, hogy a kerület óvodáiban LMBTQ-propaganda folyik.

Kormányközeli alapítvány javasolta a Fidesznek, hogy a rágalmazó, becsületsértő cikkekért ne...

A kormánypárti frakció szerint politikai oldalaktól független, egyetemes problémát oldanak meg a Büntető törvénykönyv módosításával, ami a szólás- és sajtószabadság védelméről szól. A TASZ szerint a...

Béres Alexandra jogerősen pert nyert, nem ő áll a Schobert családot mocskoló oldal mögött

A Schobert család egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Kövess minket Facebookon is!