Pszichiátria

Lemondott Ézsi Robin a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet éléről
Főigazgatósága alatt tömegével hagyták ott a dolgozók a pszichiátriai ellátás legfontosabb országos intézményét.
19 orvos adta be a felmondását Nyírőben, pedig maradtak volna, ha lemond a főigazgató
Hétfőn 27-en helyezték letétbe lemondásukat, végül 19-en távoznak, mert Ézsi Robin nem mondott le az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet vezetéséről. A főigazgató azt mondta, csak akkor...
A vizsgálat végéig nem hoz döntést az Okfő a Nyírő főigazgatójáról, 27 orvos hagyja ott a...
Csak a február végén felállított vizsgálóbizottság vizsgálata után döntenek, hogy maradhat-e. Azt nem tudni, meddig tart a vizsgálat. A kamara szerint az Okfő erővel próbálja elérni az akaratát.
Még 27 orvos otthagyja a Nyírőt, ha a főigazgató nem mond le
16 szakorvos és 11 rezidens helyezte letétbe a felmondását. Többen is azt mondták, hogy a kórházban általánosságban is nagy a felháborodás, egyikük szerint „rendkívül paprikás a hangulat”.
Visszafolyik a szennyvíz egy pszichiátria orvosi szobájába, az orvosi kamara szerint...
Nemcsak a Magyar Orvosi Kamara, hanem több mint 500 magyar pszichiáter is követeli: távozzon a korábban mágusképző akadémiát vezető Ézsi Robin a Nyírő OPAI éléről.
Az orvosi kamara elnöke szerint nem mond igazat az Okfő a szakszerű ellátásról, inkább vészhelyzet...
Vannak olyan pszichiátriai osztályok, ahol nem pszichiáter ügyel, és súlyos betegeket sem tudnak felvenni, így nem jelenthető ki az, hogy megfelelő a betegellátás, mondta Álmos Péter.
Kiszállnak a többletügyeletből az orvosok, áprilistól összeomolhat a budapesti pszichiátriai ellátás
A Magyar Orvosi Kamara egy közleményben azt írta, többek között az az elvárásuk, hogy a Nyírő OPAI éléről menesszék a főigazgatót. Reagált az Okfő is, szerintük stabilan működik az ellátás.
Miért ilyen körülményes itthon ADHD-diagnózishoz jutni?
A környező országokban órák alatt felállítják a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar diagnózisát, itthon többéves várólistával számolhat az, aki szeretné magát kivizsgáltatni, és egyes állami...
MOK: A pszichiáterek elvárják, hogy Ézsi Robint azonnal menesszék a Nyírő OPAI éléről
A kamara elnöke szerint országos intézményt nem vezethet üzemorvos. Százfős értekezletet tartottak, mert akut beavatkozások kellenek a budapesti pszichiátriai ellátásban, de az országos ellátás is...
Egykor mágusképző akadémiát vezetett a Nyírő Pszichiátriai Intézetének főigazgatója, aki alatt már...
Ézsi Robin azt állítja, most nem foglalkozik áltudományokkal. Üzemorvosi szakvizsgával nevezték ki az ország legfontosabb pszichiátriai centrumának élére, ahol több dolgozó szerint toxikus légkört...
Kövess minket Facebookon is!