RSS
Ebből hárman még azelőtt, hogy szeptemberben nyilvánosan megvádolták nemi erőszakkal az egykori műsorvezetőt.
Több olvasónk is arról számolt be, hogy még mindig problémákat tapasztalnak.
A jogvédő szervezet panaszt tett, szerintük a múlt hét pénteki diáktüntetés után a rendőrségnek fel kellett volna engednie a tüntetőket a Karmelitához.
Este vagy azért nem alszanak, mert a nyitott ablakon bemegy a zúgás, vagy mert nagy a hőség, ha bezárják az ablakot.
Az Éa-nászir nevű kereskedő több tucat vásárlói panasztáblát tartott meg otthonában, a régészeti lelet páratlan kordokumentum, és rendkívül vicces is.
Védője szerint jogos védelem volt a rúgás Szalai részéről, a ügyészség szerint viszont nem.
A BBC-nek az étteremlánc több mint száz dolgozója nyilatkozott a munkahelyükön átélt zaklatásokról és megalázó bánásmódról. A cég elnézést kért.
A köztársasági elnök szerint gyengíti az alaptörvényi értékek védelmét az új jogszabály „magyar életmódot” védő fejezete.
Balta Flóris a Varga Judit és Semjén Zsolt által jegyzett új panasztörvényre reagált.
Panaszt lehet tenni azok ellen, akik kétségbe vonják a házasság és család alkotmányban elismert szerepét.