Palkovics László

„Papíron ezt nem lehet” – megnyílt az AI Kompetencia Központ, ami segítené a magyar cégek...
A mesterséges intelligencia hazai elterjesztését segítő, 36 hónapos projekt ugyan elindult, de a szolgáltatások majd csak márciusban lesznek elérhetők – igaz, akkor ingyen.
Mesés GDP-növekedést, gigagyárakat, Nobel-díjat vár a kormány az MI-től, de jó kérdés, hogy hogyan
A kormány 2020-ban adta ki a 2030-ig érvényes magyar stratégiát a mesterséges intelligenciáról, most a félidőben nyúlt bele. Az új verzió az előzőnél is sokkal ambiciózusabb, de a rengeteg ígéret...
Épp az akkugyártás hibáit készülünk lemásolni a mesterséges intelligenciával
Nagyok akarunk lenni MI-ben, de csak adatközpontokban gondolkodik a kormány, már megint nem az oktatásban és a magasabb hozzáadott értékben.
Palkovics László szerint nem az embereket akarják követni a DÁP-pal
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos azt mondta, Magyarországnak is van több kisebb méretű szuperszámítógépe.
Meglepő lenne, ha tényleg megvalósulna a hárommilliárd eurós paksi adatközpont
Legalább annyi a nyitott, mint a megválaszolt kérdés az óriásprojekt körül, és a bizonytalanságot a részt vevő cégek háttere is fokozza.
Palkovics új törvényt szeretne a mesterséges intelligencia miatt
Palkovics szerint minden politikai oldalnak ki kéne vonulnia az MI-használatból, de a kormány videóival kapcsolatban azért óvatosan fogalmazott.
Hárommilliárd eurós német óriásberuházással építenének MI-adatközpontot Pakson, az ország...
Orbán Viktor az akkumulátorgyártás után most az MI-ben láthatta meg a jövőt, öt év alatt 15 százalékos GDP növekedést várnak, ha megvalósul a beruházás.
Európa leggyorsabb szuperszámítógépét építenék meg Szegeden
Oktatásra, gyógyításra és kutatásra fogják használni a Szegedi Tudományegyetem új szuperszámítógépét, amely egy másodperc alatt több tízbilliárd műveletet tud végrehajtani. A cél, hogy a...
Palkovics kuratóriumi tagként vezetheti a zalaegerszegi tesztpályát, úgy érzi, szükség van a...
Szülővárosában kaphat pozíciót a ZalaZone Alapítványban a volt miniszter, aki jelenleg mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos.
Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt
Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.
Kövess minket Facebookon is!