Nyílt levél

Maruzsa Zoltán visszatért az ELTE-re, több professzor nyílt levélben tiltakozik
Tizennyégy év fizetés nélküli szabadság után május közepe óta ismét az egyetemen oktat a volt köznevelési államtitkár.
Orbán Anita: Az az áruló, aki jobban szereti a hazáját a politikai közösségénél, vagy az, aki az...
A külügyminiszter szerint nem volt könnyű olvasmány az Orbán-kormány tagjainak nyílt levele, amiben árulással vádolták meg.
Az „Orbán-kormány tagjai” tegeződve árulózzák Orbán Anitát
Nyílt levelükben azt sérelmezik, hogy a külügyminiszter korrupcióval vádolja őket. „Röviden: szégyelld magad!”, írják.
Krausz Ferenc nyílt levelet írt Magyar Péternek, az alapítványuk teljes átvilágítását kérte
A Nobel-díjas fizikus arról írt, hogy hátralévő élete és munkássága legnagyobb részét Magyarországnak szeretné szentelni.
A Massive Attack, Brian Eno és a Kneecap is Izrael kizárását követeli az Eurovízióról
Több mint ezer zenész és kulturális szereplő írta alá a bojkottot követelő nyílt levelet. 2025 decemberében az Európai Műsorszolgáltatók Uniója úgy döntött, hogy Izrael indulhat az idei versenyen.
Gy. Németh a volt szocialista politikusok felszólítására: Lehet nyomást gyakorolni. De nem lépünk...
A DK országgyűlési képviselője szerint „könnyű okoskodni tévéstúdiókból meg tanácsadói szerződések mögül”, de ők nem egy újabb egypárti uralomért dolgoznak.
Győr polgármestere Pintér Sándornak: Miért nem lépett a rendőrség a fekete pufajkásokkal szemben?
Milyen lépéseket tesz, hogy a Győrben történtek soha többet ne ismétlődhessenek meg? – kérdezte Pintér Sándor belügyminisztertől Győr ellenzéki polgármestere Orbán Viktor pénteki...
Orbán nyílt levelet írt Zelenszkijnek, amiben felszólította, hogy „változtasson a magyarellenes...
A miniszterelnök szerint Brüsszel, Ukrajna és a magyar ellenzék összehangolt lépéseket tesz a kormányváltás érdekében.
Segélyvonalat indít a gödi gyár dolgozóinak a Magyar Szakszervezeti Szövetség
Nyílt levélben követelik a Samsung vezetésétől, hogy azonnal állítsák le a „szisztematikus és szándékos” mérgezést.
Mark Ruffalo, Brian Eno és még 400 milliomos kéri, adóztassák szét a szupergazdagokat
Nyílt levélben támadják a milliárdosokat, amiért egyre nagyobb vagyont harácsolnak össze, abból egyre több politikai befolyást szereznek.
Kövess minket Facebookon is!