Maruzsa Zoltán visszatért az ELTE-re, több professzor nyílt levélben tiltakozik
Tizennégy év fizetés nélküli szabadság után május 15-én visszatért korábbi munkahelyére, az ELTE Bölcsészettudományi Karára Maruzsa Zoltán. A volt köznevelési államtitkár alkalmazása ellen az egyetem több professzora nyílt levélben tiltakozik – írja a HVG. A levéllel kapcsolatban kerestük Maruzsa Zoltánt, aki annyit mondott, nem kívánja kommentálni.
Levelükben az oktatók azt írják, tisztában vannak az egyetem munkajogi kötelezettségeivel, ugyanakkor meggyőződésük, hogy „az egyetem működése nem csupán jogi, hanem morális és szakmai normákon is alapul”.
„Különösen fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az egyetem nem lehet pusztán munkahely vagy adminisztratív szervezet. Az egyetem értékközösség is, amelynek működését a hivatástudat, a tudományos szabadság, az intézményi autonómia, a szakmai szolidaritás és a hallgatók iránti felelősség alapelvei határozzák meg.” Ezért úgy vélik, Maruzsa Zoltán visszatérése nem kezelhető kizárólag munkajogi kérdésként.
Az oktatók szerint az elmúlt másfél évtized oktatáspolitikai intézkedései csorbították az oktatás szabadságát és az iskolai autonómiát, nehéz helyzetbe hozva az ezekért kiálló tanárokat is. „Meggyőződésünk, hogy a hallgatók, az oktatók és az egyetemi közösség egésze felé is felelősséggel tartozunk azért, hogy ezekről a kérdésekről ne hallgassunk”, írják.
„Nyílt levelünkkel nem személyes megbélyegzés a célunk. Éppen ellenkezőleg: szeretnénk elősegíteni egy nyílt, felelős és őszinte szakmai párbeszédet arról, milyen értékek alapján kívánjuk alakítani egyetemünk jövőjét.”
A levél szerzői azt írták, szükségesnek tartják, hogy a jogalkotó vizsgálja felül a felsőoktatási intézményekbe hosszabb fizetésnélküli szabadság után visszatérő közalkalmazottakra vonatkozó szabályozást. „Megfontolandónak tartjuk olyan rendelkezések kialakítását, amelyek az egyetemek számára – megfelelő garanciák mellett – mérlegelési lehetőséget biztosítanak azokban az esetekben, amikor valaki hosszú időn, például négy vagy annál több éven keresztül távol volt az intézménytől, és ez idő alatt sem tudományos tevékenységével, sem oktatói munkájával, sem az egyetemi közösséggel fenntartott szakmai kapcsolataival nem vett részt az egyetem életében.”
A petíció kezdeményezői: Prof. Varga Zsuzsanna, Prof. em. Erdődy Gábor, Prof. Szilágyi Ágnes, Prof. em. Székely Gábor, Dr. Mátay Mónika, Prof. em. Csepeli György, Dr. Szabari Vera, Dr. Krász Lilla, Prof. Olay Csaba, Prof. Polyák Gábor, Dr. Czoch Gábor, Prof. Schein Gábor, Prof. Ferenczi Attila