Akkugyáras pandabanda és postatündérek is felvonultak a debreceni virágkarneválon
Idén is díszes kocsik vonultak végig a debreceni virágkarneválon, köztük a város életében fontos cégeké. Így jelen volt az akkugyárat építő CATL és a BMW is bábukkal és növényekkel teli kocsikkal.
Volt, hogy tíz éven át elmaradt, de olyan is, hogy több mint két óráig tartott az augusztus 20-i...
941 éve, augusztus 20-án avatták szentté I. István királyt, és erről minden korban a saját szája íze szerint, az ünnepet a saját üzeneteivel feltöltve emlékezett meg az aktuális hatalom. A sajtó...
Orbán Viktor: Brüsszel nem Moszkva, csak egy rosszul sikerült paródia
Orbán Viktor jókora brüsszelezéssel és politikai ellenfelei hazaárulózásával tűzdelte tele az idei október 23-i beszédét, amelyet válogatott közönség előtt, a sajtó nagyobb részét kizárva mondott el...
Kim Dzsongun erősen fogja Putyin kezét
Az észak-koreai vezető szerint az igazság biztosan győzedelmeskedik, és az orosz nép újabb diadallal gazdagíthatja győzelmei történetét.
Orbán még sosem mondott ennyire rendhagyó ünnepi beszédet
Az idei március 15. egyik legnagyobb meglepetését Orbán Viktor hozta. Nem Budapesten, nem színpadon beszélt, nem volt sorosozás, brüsszelezés, dollárbaloldalozás. A közönség nem is lelkesedett...
Ugyanabból a közhely-szakácskönyvből dolgoztak a politikusok augusztus 20-án
A hitre és a hazára lehet jövőt építeni – ezt ki mondta? A magyarság küldetése az országépítés – és ezt? Na és ezt: széthúzás helyett együtt kell működnünk? Mindegy is. A közhely-vonaton nem volt...
Augusztus 20-án korlátozások nélkül lehet ünnepelni
A kormány rendelete szerint nem kell betartani a járványügyi intézkedéseket a háromnapos rendezvénysorozat programjain.
Türkmenisztánban nemzeti ünnepnapot kapott a közép-ázsiai juhászkutya, az elnök kedvenc kutyafajtája
Az elnök korábban egy hatméteres aranyszobrot is állíttatott az állatnak a főváros egyik körforgalmában.
Ezrek tüntettek Ausztráliában a gyarmatosítókra emlékező nemzeti ünnepnap miatt
Az invázió napjának tartják a gyarmatosítók érkezését.
Kövess minket Facebookon is!