Akkugyáras pandabanda és postatündérek is felvonultak a debreceni virágkarneválon

2024. augusztus 20. – 16:14

Másolás

Vágólapra másolva

Több százezer élő- és száraz virágokkal feldíszített virágkocsi, egy meglepetés kompozíció és köztük mintegy 1500 táncos, zenész, mutatványos vonult végig Debrecenben augusztus 20-án az 58. alkalommal megrendezett virágkarneválon.

A hagyományos Nagytemplom előtti kenyérszentelés, az élményfutás és az oldtimerek felvonulása után a karneváli menet élén ezúttal is a Szent Koronát ábrázoló kompozíció haladt, majd sorra vonultak el a hét lelátó közönsége és az utcákat megtöltő tömeg előtt a virágkocsik, köztük a művészeti csoportokkal.

A DSZC nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
A DSZC nevű virágkocsi a debreceni virágkarneválon – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Debrecen és japán testvérvárosa, Tojama Lélektől lélekig című kocsija a két város erős kapcsolatára, Nagyvárad és Debrecen különleges tavirózsát formázó közös kompozíciója a két régió jótékony hatású termálvizére utalt. A Richter Gedeon gyógyszercég A négy testőr nevű kompozíciója a gyár tevékenységének négy fő pillérére épült, a Magyar Posta a Sok a virág, de egy kert című kompozícióját a mesevilág ihlette, a Fórum Debrecen kocsija a virágzó divatvilágba kalauzolta a nézőket, a BMW Group Gyár Debrecen virágai pedig a fenntarthatóságot szimbolizálták.

Szentivánéji álom Posta-módra – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Szentivánéji álom Posta-módra – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Utóbbit jelenítették meg a városban és környékén jelentős ellenállást szülő, a karnevál főtámogatójaként megjelenő, kínai CATL akkumulátorgyár virág-pandamacijai is: a fenntarthatóság jegyében szárazvirágokkal és 30 százalékban cserepes növényekkel díszítették a kompozíciót, amiket a karnevál után közintézményeknek ajánlanak fel.

A CATL pandabandája – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
A CATL pandabandája – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A Teva gyógyszergyár színes virágokból készített mosolymolekulákkal kápráztatta el a közönséget, a Cívis kosárlabda klub kocsiján a 3x3-as sportesemények elevenedtek meg, a Debreceni Szakképzési Centrum kompozíciójának virág-űrhajósa pedig a jövőkép, tudás, innováció hármasára hívta fel a figyelmet. A virágkocsik menetét a nizzai Compagnie Planete Vapeur meglepetés kompozíciója, A sárkány zárta.

A francia Compagnie Planete Vapeur nevű csoport fellépői – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
A francia Compagnie Planete Vapeur nevű csoport fellépői – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A virágkocsikat hazai és külföldi művészeti csoportok kísérték. Ott volt a menetben többek között a Tamba Taya (Spanyolország), a Balett Ópera (Spanyolország), a Compagnie Planete Vapeur (Franciaország), a Bandierai Degli Uffizi di Firenze (Olaszország), a Bafofim Ballet Folklorico Fiesta Mexicana (Mexikó), a Stelzen Art (Németország), az Ensamble Iberioni (Georgia), valamint a több mint 250 dobossal érkező brazil Batala International.

Az augusztus 20-i felvonulást egy teljes karneváli hét előzte meg. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteket tartottak, augusztus 20-án este a Bagossy Brothersszel ünnepelhet együtt a debreceni virágkarnevál közönsége. Az idén visszatér a korábban hagyományos, de több éve elmaradt éjszakai felvonulás: a Szent Anna utcától a Kossuth térig vonulnak majd a művészeti csoportok és virágkocsik esti kivilágításban.

Aki erre vágyik, a karnevál honlapján meg is szavazhatja, melyik kocsi tetszett neki a legjobban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!