Mohu

Túlórázva próbálja begyűjteni a felgyűlt szemetet a Mohu
A vállalat szerint a közlekedésbiztonsági feltételek hiánya miatt nem tudták elvinni a szemetet.
„Kicsit Nápoly-jellege lett az utcának” – az országban több helyen gond lett a szemétszállításból
Megy az egymásra mutogatás a Mohu és az önkormányzatok között az elmaradó szemétszállítások miatt. A Mohu azt ígéri, mindenhova el fognak jutni, hagyjuk kint a kukákat.
Mohu: A jeges utcákba nem tudtak felmenni a kukásautók, ezért maradt ott a szemét
A II. kerületi polgármester kérdőre vonta a céget, hogy a városrész utcáiból miért nem vitte el a Mohu a háztartási hulladékot.
Kevesebb fölösleges étellel és a szelektívbe dobott szalvétákkal is tehetünk ilyenkor a környezetért
A sütés-főzés közben keletkező szerves hulladékot pedig komposztálhatjuk, és mindezzel olyan mértékben védhetjük az éghajlatot, mintha több ezer kilométerrel kevesebbet autóznánk egy évben.
HVG: A Mohu megvesz egy Tiborczhoz köthető hulladékos céget
A Tappe 2024-ben 2,5 milliárd forintos nyereséget termelt.
444: Beszállt a hulladékbizniszbe a NER
Lázár János bizalmasa által vezetett cég jelent meg a Mohu partnerénél.
Megoldotta a Penny a saját márkás söre dobozának visszaváltását
Nem regisztrálták idejében az Adelskronen sörök vonalkódját, így azokat egy ideig nem vették vissza a Mohu automatái. Ennek most vége.
Olyan söröket rakott ki a polcaira a Penny, amiket nem vesznek vissza a Mohu automatái
Az Adelskronen sörnél felszámolják az 50 forintos betétdíjat, de az automata kiköpi azt.
Végveszélyben van a hazai üvegvisszaváltó rendszer, pedig hamarosan kötelező lesz használni
Nagy az esélye, hogy 2030-ig, mire Magyarországon is kötelező lesz az újratölthető palackokkal dolgozó körforgó értékesítés, megszűnnek a jelenleg üzemelő rendszerek.
Kövess minket Facebookon is!