MNB
14,5 millió forint büntetést kapott az Union Biztosító
A Magyar Nemzeti Bank vizsgálata szerint gond volt többek között a szerződéskötést megelőző tájékoztatással és a fogyasztói panaszok kezelésével is.
Annyi mindenre kell költeni, hogy feltámadhat az infláció
Kínálati korlátokba ütközhetnek jövőre a zöld technológiai vagy épp honvédelmi beruházások, ami új inflációs sokkokat eredményezhet.
Elfogadta a parlament a 2025-ös „békeköltségvetést”, Varga Mihály búcsúbeszédet mondott
Varga megköszönte a fideszesek támogatását, az ellenzékhez pedig, mint mondta, megértéssel fordul, hogy mindig számíthatott a tiltakozásukra.
MNB: Az inflációkövető adókkal csak még jobban fűtené a drágulást a kormány
A romló forintárfolyam pedig tovább rontja a képet. Az elemzés szerint 2025-ben nem lesz jó éve a magyar gazdaságnak.
Már bőven 1 százalék alatti GDP-növekedéssel számol a jegybank 2024-re
A jegybank előrejelzése szerint magasabb lehet az infláció 2025-ben, mint ahogy eddig jelezte, és rontott az idei és a jövő évi GDP-növekedés mértékén is.
Most sem volt meglepetés, nem módosította az alapkamatot az MNB
Az MNB Monetáris Tanácsa legutóbb szeptemberben csökkentette a jegybanki alapkamatot, 25 bázisponttal.
Majdnem 9 milliárd forintot loptak el banki csalók a harmadik negyedévben
Januártól szeptemberig már több mint 30 milliárd forintot nyúltak le a magyar bankszámlákról.
Rákérdezett Vadai Ágnes az MNB-székház felújítására, Polt meg már küldte is tovább a rendőrségnek
Ahogy számos más esetben, itt is feljelentésként értékelte a kérdést.
Orbán nem akarta még egyszer megégetni magát, stabil szövetségest választott következő MNB-elnöknek
A miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy Varga Mihályt jelöli a jegybank élére Matolcsy után, a forint jól reagál a hírre. A döntéssel gyakorlatilag az is biztossá vált, hogy Nagy Márton lesz az...
Az NGM szerint eddig 300 milliárdot spórolt az érintetteknek a kamatstop
Az intézkedést még fél évre meghosszabbították.









