Most sem volt meglepetés, nem módosította az alapkamatot az MNB
2024. december 17. – 14:23
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem módosított az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi ülésén, így az változatlanul 6,5 százalék. Nem változott a kamatfolyosó két széle sem. A kamatfolyosó alsó széle, az egynapos (O/N) betéti kamat 5,50 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,50 százalék maradt.
Az MNB Monetáris Tanácsa legutóbb szeptemberben csökkentette a jegybanki alapkamatot, 25 bázisponttal, akkor a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb. A jegybank előtte, augusztusig lassú ütemű kamatcsökkentést folytatott: egymás után három alkalommal is 0,25 százalékpontos csökkentést hajtott végre.
Virág Barnabás, az MNB alelnöke a döntés utáni háttérbeszélgetésen arról beszélt, továbbra is „fegyelmezett, szigorú és türelmes” monetáris politika indokolt a mostani környezetben. „A jegybank a jelenlegi környezetben a bizalom erősítésével, az árstabilitás és a pénzpiaci stabilitásfenntartásával járulhat hozzá leginkább a növekedés 2025. évi beindulásához” – mondta. A jegybankalelnök arról is beszélt, hogy ha a külső környezet és az inflációs kilátások indokolják, huzamosabb ideig a jelenlegi szinten maradhat a jelenlegi alapkamat.
Virág Barnabás még áprilisban arról beszélt, hogy a változékony kockázati környezet óvatos és türelmes megközelítést tesz szükségessé a kamatpolitikában. Hozzátette, hogy áprilisban új szakaszba lépett a monetáris politika, a korábbinál lassabb ütemben haladva, hónapról hónapra adatvezérelten döntenek az alapkamat további mérsékléséről. A júliusi kamatdöntés utáni online sajtótájékoztatón az MNB-alelnök még „egy-két” kamatcsökkentést nevezett reálisnak idén, azt mondta, év végére 6,25–6,5 százalékos alapkamatot vár.