Három embert megsebesített egy késelő a lyoni metróban
A gyanúsított egy 27 éves, köztörvényes bűncselekményeiről ismert ember. Két utas a hasán, egy pedig a karján sérült meg.
Feljutni egy lefelé tartó negyvenméteres mozgólépcsőn? Na, de húszkilós teherrel?
Extrém kihívást teljesítettek a tűzoltók a 4-es metró Szent Gellért téri állomásán.
San Franciscóban még mindig floppylemezeket használnak a metrókocsik vezérléséhez
És ez minimum 2029-ig még így is marad. Pedig már nagyon lecserélnék őket.
A nap, amikor az ellenőrök nem büntettek a BKK járatain
A bliccelés elleni kampánya részeként akciónapot tartott kedden a BKK: a renitens utasokat egyetlen járaton sem pótdíjazták az ellenőrök, sőt még kisebb ajándékot is kaptak tőlük. Vidám perceknek...
Vitézy szerint a felújított orosz metrókocsik ügyében összejátszott a Fidesz és az ellenzék
Szerinte erre utal, hogy a Karácsony-féle városvezetés nem vizsgálta ki rendesen a metrókocsik felújítására kiírt közbeszerzést.
Elgázolt egy embert a 3-as metró a Dózsa György út megállónál
A közlekedést leállították, és egy időre pótlóbuszokat állítottak be a szakaszra.
Maga alá rántott, aztán lefejezett egy utast a metró a Pillangó utcánál, most elítélték a...
A 2021-es halálos balesetben az állomási diszpécsert is bűnösnek találták. Egyikük sem figyelt oda, amikor elindult a metró.
A New York-i metróban haknizott Jimmy Fallonnal a Green Day
Hogy miért? Jön az új albumuk, azért.
Több mint 500 embert vittek kórházba, miután összeütközött két metró Pekingben
Egy föld feletti szakaszon ütköztek a sűrű havazásban.
Évekig a periratokat sem vette át, most ellenkérelmet nyújtott be a hármas metrót felújító orosz cég
Az eljárás befejezése így még távolabbra tolódik.
Kövess minket Facebookon is!