Mészáros Lőrinc

A Mészáros család 447 millió forintért további földeket vásárolt Fábiánsebestyén környékén
Ezzel idén már közel 600 hektárnyi földet szereztek a település szomszédságában, összesen 931 millió forintért.
Mészáros Lőrinc cukorkáit szopogatva, VR-szemüvegben se tudtuk meg, mennyiből épül a Déli körvasút
A Déli körvasút látogatóközpontja félmilliárdból épült, derítette ki Hadházy Ákos. Megnéztük, milyen. Olyan. Jobb napokon tíz vendéget is fogadnak, de a hétfő nem jó nap. A VR-szemüveg működik, a...
Megint Mészáros Lőrinc cége nyert, 10 milliárdért javíthatja a Mentőszolgálat autóit
A Mészáros M1 Járműparkkezelő Zrt. alvállalkozóival együtt négy évre nyerte el a lehetőséget.
Már 100 vagyonkezelő alapítvány van Magyarországon
A leggazdagabbak ezekkel az alapítványokkal tudják a szokásosnál kedvezőbben átörökíteni a vagyonukat.
Elfoglalta a NER a bányákat, övék az összes útépítési kitermelés
Ahogy a szűkülő piacon egyeduralkodóvá vált a Duna Aszfalt, a gyorsforgalmi utak fejlesztését szolgáló bányák is hozzá kerültek, ami nagy fordulat az utóbbi évtizedek multidominanciája után.
A Mészáros-féle Opus Global igazgatósági elnöke csak egyet kérne Orbántól: azt, hogy beszélgessen...
Az Opus Global Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb érdekeltsége, tavaly közel 50 milliárdos nyereséggel zárt. A cég igazgatóságának elnöke tavaly még a zavaros állami szabályokra panaszkodott.
5000 közbeszerzés adatait nézték végig, 15 százalékos felárat találtak a NER-es nyerteseknél
Feltűnően sokszor messze a becsült ár fölött viszik el a közbeszerzéseket a NER-es vállalkozások.
Várkonyi Andrea Bodrogkeresztúr díszpolgára lett
Mészáros Lőrinc felesége az általa nyújtott önzetlen, folyamatos támogatásért részesült az elismerésben.
Egy év alatt 8000 lakás árával nőtt Mészáros Lőrinc vagyona a Forbes szerint
Megjelent a Forbes legújabb milliárdoslistája, szokás szerint Orbán Viktor régi barátjával az élen.
Kövess minket Facebookon is!