Mentális egészség
Varga Judit a Nemzeti Mentál Pajzs Program gyermekjogi védnöke lett
Az egykori igazságügyi miniszter az MCC szakmai vezetője, Hal Melinda klinikai szakpszichológus mellett dolgozik majd.
Az öngyilkossági szándék jeleit mutatja hetente több mint egymillió ChatGPT-felhasználó
Az OpenAI blogposztjából az is kiderült, hogy hetente több mint félmillióan potenciálisan mánia vagy pszichózis jeleit mutatják, amikor beszélgetnek a csetbottal.
A WHO azt kéri a kormányoktól, hogy költsenek többet a mentális egészség ügyére
Az Egészségügyi Világszervezet szerint több mint egymilliárd ember él valamilyen mentális zavarral világszerte, akik nem mindig jutnak hozzá a szükséges szolgáltatásokhoz.
A YouTube-ot sem használhatják majd Ausztráliában a tinik
A 16 éven aluliak számára decembertől teljesen betiltják a közösségi médiát, a tiltandó platformok listájára most felkerült a YouTube is.
Arte: Évről évre egyre több fiatal hívja a lelki segélyvonalakat
Magyarország rendszerint nem foglal el túl jó helyet azokon a listákon, ahol a lelki egészség vagy elégedettség alapján rangsorolják az országok lakóit. A koronavírus csak súlyosbított a helyzeten.
Gyakoribb a depresszió és a szorongás a cigiző és vape-ező tinédzserek között
A kutatást végző tudósok szerint nem bizonyított az ok-okozati összefüggés, az viszont igen, hogy a dohányzó és e-cigiző fiatalok több mint negyede számolt be mentális problémákról.
A ChatGPT felsorolta egy öngyilkossági kockázatú felhasználónak, mik a legmagasabb hidak a közelében
A Stanford Egyetem eredményei arra mutatnak rá, hogy krízishelyzetekben a chatbotok akár életveszélyes tanácsokat is adtak, korábban végződött már tragédiával ilyen beszélgetés.
„Sima” pszichológus, tanácsadó szakpszichológus vagy pszichoterapeuta – mikor milyen szakemberhez...
A lelki nehézséget gyengeségnek gondoljuk, akár másról, akár saját magunkról van szó. A gyengeségünket pedig nem verjük nagydobra, arra szabadságot nem nagyon lehet kivenni, pedig a lelki elakadás...
Arte: Lehet, hogy a közösségi média használatát is korhatárhoz kéne kötni?
Kutatások szerint a közösségi média extrém használata összefügg a mentális egészség romlásával. Néhány uniós ország teljes tilalmat javasol a 15 év alattiak számára.
Az, hogy valaki vesz egy kanapét, majd kiírja a honlapjára, hogy várom a klienseket, még nem...
Tényleg mindenkinek ajánlott a pszichoterápia legalább egyszer az életében? A depresszió kezelésére elég a pszichológus vagy klinikai szakpszichológusra van szükség? Ki költözhet be Tündérhegyre?...









