Második világháború
A szakácsból lett háborús hős, aki baltával foglalt el egy tankot
A Vörös Hadsereg egyik katonai szakácsa 1941-ben egyedül maradt csapata táborában, amikor egy német tank ütött rajta. Ő azonban nem rettent meg, egy okos trükkel pedig egyedül fegyverezte le a...
Az amerikaiak és a nyugat-európaiak jelentős része szerint 5-10 éven belül kitörhet a harmadik...
A franciák a legpesszimistábbak, míg a németek a legoptimistábbak.
Hangfelvételek támasztják alá, hogy Hitler személyesen rendelhette el a holokauszt végrehajtását
Korábban volt, aki vitatta, hogy közvetlenül a Führer adta-e ki a parancsot a népirtásra. A történelmi jelentőségű felvételek ezt erősítik meg.
Elképesztő, de pokoli életet élt a japánok ellen harcoló gerilla, nem csoda, hogy nem is sikerült...
Frederick Spencer Chapman évekig élt a dzsungelben, csúcsokat hódított meg, súlyos betegségeket győzött le, fogságba esett, majd leleményesen kiszabadult. Mindeközben könyvet írt, figyelt és tanult....
Nyolcvan éve ért véget a második világháború ott, ahol az első csata volt
Gdańskot, német nevén Danzigot kétszer is Szabad Államnak nevezték, egyik sem lehetett tartós. A háborúban szinte porig rombolták.
Az antiszemita kalandor, az őrgróf és a pecséthamisító – a magyar ellenállók nem csak kommunisták...
Az 1944-1945-ös magyar ellenállás sokszínű képét mutatja be egy most megjelent kötet. A német megszállás idején a legkülönfélébb emberek döntöttek úgy, hogy kihívják a sorsot. Sokan köszönhették...
Világháborús légibombákat találtak a Liszt Ferenc repülőtérnél
A 2-es terminál közelében lévő parkoló felújítása közben bukkantak a hat robbanóeszközre.
Túlélték a haláltábort, majd belehaltak az ételbe
Több ezer holokauszttúlélő halt meg nem sokkal a kiszabadulása után, miután újra ételhez jutott. A visszatáplálási szindróma a második világháború egyik legkevésbé emlegetett haláloka. Már...
Poloskák, csótányok, férgek – így készíti elő a terepet a dehumanizáló propaganda
Orbán poloskázós beszéde után megnéztük, hogyan használták a történelemben az ilyen dehumanizáló retorikát: a nácik a zsidókat szintén poloskának hívták, a ruandai népirtás előtt pedig csótányozni...
A második világháború alatt végzett kényszermunkáért 43 ezer euróra perli a francia államot egy...
Albert Corrierit a Vichy-kormány idején hurcolták Németországba munkaszolgálatra, itt két évig dolgozott fizetség nélkül. Ügyvédje szerint a francia állam nemzetközi jogot sért, ha nem fizet...








