Bese Gergő atyák, Balog Zoltánok és a lefosott emberek emlegetésével tüntettek Iványi mellett
A Blaha Lujza téren tiltakoztak a MET egyháza elleni állami-kormányzati támadások ellen tiltakozók, rengeteg művész fejezte ki szolidaritását, néha kemény szavakkal.
Milliós tartozásai miatt nem működhetnek a MET fővárosi intézményei
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek kifizetetlen közüzemi számlái vannak, a budapesti intézeteikbe járó diákoknak máshova kellett beiratkozniuk.
Állami fenntartásba került Iványiék abaújkéri iskolája
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által működtetett szakképzési centrumban 230 diák tanul.
Menet indult a főispánhoz, de végül egy őr vette át az Iványi Gábor iskoláinak bezárása ellen...
Mint kiderült, a Sára Botond által vezetett fővárosi kormányhivatal elköltözött. A múlt héten törölték a nyilvántartásából Iványiék budapesti iskoláit és óvodáit is. Most azt kérik: bírálják felül a...
A gyerekek sírnak, pánikrohamot kapnak, hát mit mondjunk nekik?
Néhány százan tiltakoztak Szegeden az Iványi Gábor nevéhez fűződő Wesley-iskola bezárása ellen.
Iványi Gáborék szegedi iskoláját is törölték a nyilvántartásból
Százötven gyereknek és szüleiknek egy napjuk maradt új iskolát találni a tanévkezdés előtt.
Iványi Gábor: Értelmetlen és ördögi a fővárosi kormányhivatal döntése
A MET elnöke azt mondta, addig nyitva tartják az iskolákat, amíg a családoknak nem sikerül máshol elhelyezniük gyerekeiket.
Törölte nyilvántartásából Iványi Gáborék iskoláit és óvodáját a fővárosi kormányhivatal
A kormányhivatal azt írta, gondoskodnak róla, hogy a diákokat más iskolákba és óvodákba helyezzék át.
A Fővárosi Önkormányzat kész átvenni Iványi Gábor egyházának intézményeit
Iványi „elfogadhatatlan politikai gaztettnek” nevezte a Fővárosi Kormányhivatal ellenőrzését.
Vizsgálatot indított Iványi Gábor egyháza ellen a fővárosi kormányhivatal
A közműszolgáltató jelezte, hogy a MET nem egyenlítette ki a számláit.
Kövess minket Facebookon is!