Iványi Gábor szerint ha a Fidesz marad hatalmon, akár börtönt is kaphat

486

„Orbán évek óta rendeleti úton irányítja az országot. Ez nem egy parlamenti demokrácia, és nem is demokrácia. Ez egy foglyul ejtett társadalmi forma, ahol a Fidesz évek óta alkotmányos puccsal irányítja az országot. Zsenik abban a félrevezető propagandában, ami miatt ciklusról ciklusra megválasztották őket. Talán most van valami remény arra, hogy ez megroppan, de érhet még bennünket meglepetés, hiszen a háborús helyzettől kezdve bármit kitalálhatnak. Ha ők maradnak hatalmon, akkor elítélés lesz az ügy vége. Bármi lehetséges. Letöltendő börtön is” – mondta a 24.hu-nak adott interjújában Iványi Gábor.

A Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetőjének jövő hétfőn kell megjelennie a bíróságon csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt. Az ügyészség a lelkészen kívül Gurmai Zita MSZP-s parlamenti képviselőt, Donáth Anna volt európai parlamenti képviselőt, Szél Bernadettet és Herényi Károly volt országgyűlési képviselőt, valamint két társukat állítja bíróság elé.

A vád szerint az érintettek 2022 februárjában, Iványiék Dankó utcai központjánál egy NAV-os razzia során „két kézzel tolták a közvetlenül előttük álló Iványi Gábort a mögötte elhelyezkedő pénzügyőröknek”. Az ügyben 2024 szeptemberében gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Annát, aki tagadta, hogy elkövette volna az ügyészség által jelzett bűncselekményt.

Iványi szerint két év börtönt fognak kérni rá öt évre felfüggesztve, ha beismeri a bűnösséget. „Az alkolomposokra egy év felfüggesztettet kérnek majd a tudomásom szerint, de senki nem jelezte, hogy ezt elfogadná” – tette hozzá. A MET vezetője politikai bosszúnak tekinti az egész eljárást, és szerinte az ügy nem ragadható ki abból az összefüggésből, hogy alkotmánysértő módon elvették a MET egyházi státuszát, „és azóta is cirkuszolnak vele”.

Az Iványi Gábor vezetése alatt álló MET-et a magyar állam 2011-ben fosztotta meg egyházi státuszától, amit 2013-ban kaptak vissza egy per végén. Az ítélet szerint az államnak visszamenőlegesen is ki kellett volna fizetnie azt a pénzt, amit a MET akkor kapott volna, ha megmarad az egyházi besorolása. Iványiék 2025-ben újra kezdeményezték a bejegyzett egyházi státuszt, de a bíróság ezt tavaly decemberben elutasította.

A hajléktalanszállókat, idősotthonokat, iskolákat működtető MET és hozzá tartozó Oltalom Karitatív Egyesület helyzete azóta sem rendeződött, a kormányhivatal be akarja záratni a hajléktalanszállóikat, melyek fenntartását a fővárosi önkormányzat is átveheti. A NAV 2024-ben kezdte el inkasszálni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját.

Arról, hogy hogyan jutott idáig a MET, hogyan jött össze többmilliárdos NAV-tartozás, és mi lehet a megoldás a helyzetre, ebben a cikkben írtunk részletesen. Az Oltalom Karitatív Egyesület központjába Krasznahorkai László is ellátogatott. A Nobel-díjas író bejárta az Iványi Gábor vezette szociális és oktatási intézményeket, és megismerkedett az ott zajló munka részleteivel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!