Lopás

Összedolgozva lopott el 9000 liter üzemanyagot két benzinkutas és a haverjuk
Titokban csapolgatták hónapokon át a benzint és dízelt Kiskunhalason, így 3,2 millió forinttal károsították meg a kút üzemeltetőjét.
Utassal együtt próbált ellopni egy autót, majd egy fenyőfa alá bújt a rendőrök elől
A 39 éves férfi egy XV. kerületi dohánybolt elől próbált elvinni egy autót úgy, hogy abban utasként ült egy nő.
Az ellophatatlannak hitt, 100 kilós, 53 centis aranyérme, amit persze hogy elloptak
És soha nem is találták meg. Egy német bandának 16 perc kellett, hogy kitolják egy múzeumból, utána pedig minden bizonnyal beolvasztották. Az érme helyett csak az elkövetők lettek meg, ők börtönben...
Meglett az ötmilliós elektromos bringa, amit tízezer forintért adott tovább a tolvaj
Szokták mondani, hogy a bűnözéshez nem kell ész. A gyakorlat mást mutat.
Még a börtön területére is bemászott egy férfi, hogy ereszcsatornát lopjon
Két férfi és egy nő ellen emelt vádat lopások miatt Kiskunhalason. Raktárakra, ereszekre, rézvezetékekre utaztak.
A Ravasz, az Agy és a kísérleti célból elkövetett betörés
Tudományos kísérletet – köznyelvben: betörést – hajtott végre egy férfi egy mátyásföldi étteremben.
Több mint ezer céget nyúltak le az oroszok Ukrajnában
Egy orosz ellenzéki lap gyűjtése szerint a megszállt ukrán területeken ezernél is több vállalatot foglaltak le és adtak át orosz tulajdonba az elmúlt egy évben az orosz hatóságok.
Ember, most jövök ki Szűz Máriával a kezemben a templomból
Egy férfi fogta magát, bement Szűz Máriáért a VI. kerületi templomba, aztán kisétált vele.
1,6 millió euró értékben lopott bort egy pár Spanyolországban
A nő állítólag egy mexikói szépségkirálynő, aki hamis papírokkal érkezett Spanyolországba.
Kövess minket Facebookon is!