2023. április 23. – 23:46
2017. március 27-én hajnalban a berlini Bode Múzeum egyik éjjeliőre arra tért vissza szokásos járőrözéséről a biztonsági kamerák képeit mutató megfigyelőszobába, amire egy éjjeliőr sem akar visszaérkezni: a múzeum egyik részlegének ajtajai tárva-nyitva álltak, az egyik, meglehetősen értékes kiállítási darabnak pedig hűlt helye volt.
Ez a meglehetősen értékes kiállítási darab meglehetősen szokatlan is volt. Az érmegyűjtemény nagyjából négyezer darabja között 2010-től kezdve helyet kapott ugyanis egy, a többitől nagyban különböző érme is. És amikor azt mondom, hogy nagyban különbözik, szó szerint értem:
az ellopott érme átmérője 53 centi volt – vagyis nagyjából akkora, mint egy személyautó kereke –, a súlya kereken 100 kiló, az értékét pedig 1 millió kanadai dollárban határozták meg.
A múzeum szerint nagyjából 3,75 millió eurót ért, ez mai árfolyamon 1,4 milliárd forint. Az érme további különlegessége, hogy 99,999 százalékos tisztaságú volt, vagyis alig volt benne valami, ami nem arany. Az egyik oldalára Erzsébet királynő került, a másikra egy juharlevél – ezért is kapta a Nagy Juharlevél nevet.
A nagy érmelopásban az érme volt a legnehezebb
Nem csoda, hogy egy ennyire különleges érme olyanok érdeklődését is felkeltette, akik a prédát látták benne. Ehhez képest viszont nem is volt annyira nehéz dolga a bandának azon a 2017. márciusi hajnalon.
Három, az arcát maszkkal takaró férfi a Hackescher Markt S-Bahn-állomás felől közelítette meg a múzeumszigeten található épületet. Ahogy hat nappal korábban, a túlzott óvatosság miatt elhalasztott első betörési kísérletükkor, úgy ezúttal is egy második emeleti ablakot vettek célba egy létra segítségével. A bandát a múzeumon belülről segítő emberüktől tudták, hogy az ablakra kötött riasztóérzékelő évek óta nem működött, így riasztástól nem kellett tartaniuk.
Március 21-én még az riasztotta el az óriási aranyérmére pályázó bandát, hogy csavarozás közben megrepedt a múzeumi öltözőbe vezető biztonsági ablak üvege, és attól tartottak, ez felhívhatja a figyelmet a behatolási kísérletre. Tovább viszont már nem várhattak, az érmét ugyanis március 27-én, órákkal később a Berlin Kulturforum egyik épületébe tervezték szállítani.
A Bode Múzeumot felügyelő egyedüli éjjeliőr esti, egy másik szinten teljesített őrjáratának idejére tervezett betörés másodszorra már sikerrel járt. Tudták, hogy nem kell mozgásérzékelőktől tartaniuk, a járőrözés idejére ugyanis kikapcsolták azokat. A háromfős banda csendben, óvatosan, de célzott határozottsággal közelítette meg az érméknek fenntartott szobát. Közben minden maguk mögött hagyott ajtót gondosan kiékeltek, hogy a súlyos szajré szállítására használt kiskocsival minél gyorsabban visszatérhessenek az öltöző ablakához.
A szállítás mellett az érme megszerzésére is határozott terve volt a három férfinak: egy erősebb baltaütéssel szabadultak meg a mázsás érmét védő üvegtől, majd a kiskocsi segítségével megindultak a rögtönzött vészkijáratuk felé. Az egész akció döbbenetesen rövid ideig, 16 percig tartott.
A második emeletről a lehető legegyszerűbben juttatták le a 100 kilós óriásérmét: a gravitációt hívták segítségül, azaz simán csak ledobták.
Ott egy korábban elhelyezett talicskába rakták, a menekülést pedig egy pár sarokra várakozó autóval fejezték be az éj leple alatt.
Nem erre tervezték
Maga az érme születése majdnem olyan érdekes, mint az ellopásának a története. A kanadai Royal Canadian Mint (RCM) pénzverde 2007-ben egy kísérleti projekttel akart beszállni a világ legmenőbb pénzverdéi között zajló nem hivatalos versenybe. Az Osztrák Pénzverde 2004-es teljesítményét akarták túlszárnyalni: ők egy 31 kilós, 99,99 százalékos tisztaságú aranyérmét vertek, ezt akarták jóval túlteljesíteni Ottawában a 100 kilós, 99,999 százalékos tisztaságú saját érméjükkel.
Érdekesség, hogy nem is a méret, hanem a század helyett ezredre mért tisztaság volt a fő szakmai ugrás, de persze azért a 100 kilós súly is okozott némi fejtörést. Egy ekkora érmét – a többitől eltérően – nem lehet verni, önteni kell, az öntőformának viszont el kell bírnia a 100 kilós súlyt. Ráadásul elég pontosnak is kell lennie, mert ha véletlenül 101 kilóból jön ki az érme, akkor az RCM-nek be kell nyelnie az elvesztett plusz kiló aranyat, ha viszont nincs meg a 100 kiló, kezdhetik újra az egész procedúrát. Mindeközben a szennyezéstől is óvni kell a folyamatot, mert ha nincs meg a 99,999 százalékos tisztaság, nincs hírnév sem.
Pedig az egész ötlet a hírverés miatt jött, az RCM ugyanis egy új érmesorozatot akart reklámozni a nagy húzással, de végül az óriási aranyérme nagyobb figyelmet kapott, mint amit eredetileg hirdetni akartak vele. Olyannyira, hogy a végül sikerrel elkészült, 100 kilós, 1 millió kanadai dollár névértékű érmére – ami akkor a világ legnagyobb érméje volt – többen is szemet vetettek, így az RCM-nek végül összesen hat darab mázsás aranyérmét kellett legyártania. Egyet megtartottak a saját széfjükben, egyet egy kanadai aranybányászcég, a Barrick Gold Corporation vett meg, egyet egy osztrák befektetőcég, egy magához Erzsébet királynőhöz került, ha már ő volt az érme egyik felén, a maradék kettő pedig két dubaji személyé lett – a legenda szerint az egyikük dohányzóasztalként használta a sajátját.
A berlini múzeumba végül az osztrák befektetőcég érméje került, kerülőúton. A cég, az AvW 2010 környékén megszűnt, az érmét pedig egy nemesfémmel foglalkozó spanyol cég, az Oro Direct Sales szerezte meg egy aukción 3,27 millió euróért. Négy évvel később, 2014-ben ők is bajba kerültek, de mire a spanyol rendőrség pénzmosás gyanúja miatt megszállta az irodáikat, az érme már egy Németországban élő ukrán ingatlanbefektetőnél, Boris Fuchsmann-nál volt. Fuchsmann már a 2010-es aukció idején is érdeklődött az érmekülönlegesség iránt, ám akkoriban pont a dél-afrikai futball-világbajnokságon tartózkodott, és egy nemzeti parkot látogatva nem volt térereje, hogy licitáljon. Később felkereste a licitgyőztes spanyol céget, és tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot: plusz 100 ezer euróért megvette tőlük az érmét. Ezt aztán a Bode Múzeum kérte kölcsön Fuchsmanntól egy Arany Óriások című kiállításhoz.
A hat óriásérme elkészítésekor a kanadai cég úgy hitte, pont a méretük miatt ellophatatlanok lesznek. Tévedtek.
Óriásból törpe
Mikor a banda kidobta a múzeum ablakán a 100 kilós aranykorongot, annak Fuchsmann és a Bode Múzeum sem nagyon örült, a tolvajokat viszont nem nagyon érdekelte, hogy kárt tesznek az érmében, hiszen az eredeti formájában úgyis használhatatlan volt. A céljuk minden bizonnyal az volt, hogy feldarabolják, beolvasszák és kisebb aranyrudanként újraértékesítsék.
Erre utal minden, amit a német rendőrség talált a nyomozása során. Ami egyébként nem volt kifejezetten Hercule Poirot-t igénylő mestermunka, a tolvajok ugyanis elég sok nyomot hagytak maguk után. Az S-Bahn-állomáson rögzítette őket a térfigyelő kamera. A maguk után hagyott létrának, baltának, kiskocsinak és talicskának köszönhetően a nyomozók nulla munkával össze tudták rakni, hogyan is jutottak be a múzeumba. Aranytöredékek mutatták, hol dobták ki az érmét az épületből, majd egy másik térfigyelő kamera a meneküléshez használt autót és útvonalat rögzítette. Pluszban pedig több, a betöréshez és lopáshoz használt eszközön is hagytak DNS-mintát.
Az óvatlanságuk ráadásul másra is kiterjedt. A berlini alvilágban szinte hencegtek a tettükkel, így a német rendőrség viszonylag gyorsan kapott három nevet az informátorhálózaton keresztül: Ahmed, Wayci és Wissam Remmóét. Később egy negyedik név, Denis W. is társult a három testvérhez: ő volt a belsős ember, aki 26 nappal a nagy akció előtt kezdett dolgozni a múzeumban, és egy héttel a nagy érmelopás után dollár ezreket fektetett egy helyi pékségbe és luxusautót, illetve egy 11 ezer eurós nyakláncot vett magának, hogy kérdés se legyen a gyanússága.
A Remmo fivérek érintettsége sem volt nagyon kérdéses, miután a rendőrség rajtaütött a három gyanúsított lakásán. Wissam Remmo telefonján az aranyárfolyam követésére használt alkalmazást, a fotók között a menekülési útvonalat pontosan érintő Google Maps-útvonaltervekről készült képernyőfotókat, a keresési előzményeik között pedig az arany beolvasztásához szükséges eszközöket találtak. A lakásában ráadásul előkerült egy pár olyan kesztyű, amiben a múzeumi öltöző ablakával megegyező üvegszilánkot találtak. Az egyéb bizonyítékok között volt az egyik térfigyelő kamera képén látott Armani kabát, illetve több olyan ruhadarab, amin aranymaradványokra bukkantak.
A négyfős banda tárgyalása 2019 januárjában kezdődött, 2020. február 20-án pedig már ítéletet is hirdettek. A belsős ember, Denis W. három év négy hónap börtönbüntetést kapott egy 100 ezer eurós bírság mellé – ennyit keresett a múzeumból szállított információkkal. Wissam és Ahmed Remmo egyaránt négy év öt hónap börtönbüntetést kapott, illetve 3,3 millió eurós bírságot – ez volt az érme becsült értéke. Wayci Remmót viszont elegendő bizonyíték hiányában felmentették. Az ügyben beadott fellebbezést 2021 júliusában elutasították, nem utolsósorban azért, mert Wissamot előbb gyanúba hozták, majd le is tartóztatták egy nagy hírű 2019-es rablás ügyében – akkor a drezdai kincstárból loptak el 113 millió euró értékben műkincseket.
A 100 kilós érme viszont soha nem került elő, sem egészben, sem darabokban. Valószínűleg még a rendőrségi rajtaütés előtt beolvasztották és túladtak rajta.
