Az ember, akire négy év után újra rámosolygott Orbán Viktor
Lázár János visszatért: néhány évnyi száműzetés után az Építési és Beruházási Minisztériumot fogja vezetni. Az újonnan megválasztott miniszter egykor Orbán Viktor jobbkeze volt, de a politikai...
Lázár: Nem erre az eredményre számítottam
A hódmezővásárhelyi politikus nem hitte volna, hogy legyőzi Márki-Zayt, sem azt, hogy ilyen nagy arányban nyer a Fidesz a választáson. Kocsmafórumán azt mondta, 2018-ig tanult Orbán Viktortól,...
Lázár az új kormányzati pozíciójáról: Országépítésre mindig vállalkozom
Sajtóhírek szerint egy építésügyi központú minisztériumot vezethet az egykori kancelláriaminiszter.
Vekkerórát kapott Kocsis Mátétól Lázár János, miután átaludta a frakciófotózást
2006-ban még Gyurcsány Ferenc lemondását követelte a Fidesz vekkerrel.
Orbán Viktor új tárcákkal, új emberekkel, teljesen új struktúrával alakítana kormányt
Az erősödő központi miniszterelnöki agytröszt mellett ipari, gazdaságfejlesztési, területfejlesztési, humán és innovációs tárca is lehet az új kormányban. Olyan időszak jön, amikor megnő a...
Nemhogy gyorsulna, sebességkorlátozást vezettek be az új hódmezővásárhelyi tram-trainen
A 30 milliárdért épített vasútvillamosnak már rég százzal kéne robognia, de még mindig 80 km/óra a sebessége, ráadásul a pályahiba miatt tovább lassítottak.
Lázár János: Szeretném, ha Magyarországon nagyvonalúbb lenne a politika
Fegyverszünetet jelentett be Lázár János és Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi megbeszélésük után. Lázár szerint annál nincs jobb pozíció, mint hogy ő verte meg az ellenzék...
Lázár János: A mai napon fegyverszünetet kötöttünk Márki-Zay Péterrel
Több mint két órát tárgyalt a Fidesz győztes képviselője az ellenzéki listavezetővel Hódmezővásárhelyen. Megállapodtak, hogy rendszeresen fognak találkozni, és békét kötöttek egymással. Semmi sem...
Lázár János a frakciófotózásról: Megint elaludtam :D
A hódmezővásárhelyi képviselő 2018 után most sem került rá a Fidesz hivatalos csoportképére.
Mártélyon így járt a magyar demokrácia
Mártély és Lázár János között 2009 óta rossz a viszony. Most, a parlamenti választások után hét önkormányzati képviselőből négyet találkozóra hívott Lázár János, majd ők négyen feloszlatták a...
Kövess minket Facebookon is!