RSS
Ha éppen a kemó kellős közepén üt be egy fertőző májgyulladás, az dupla testi-lelki szívás. Halász Judit hosszú távú túlélő, az emlőrákból viszonylag gyorsan meggyógyult, ám a hepatitis C tizenhét...
2002-ben Medgyessy Péter felkérésére lett kulturális miniszter egy rövid időre, majd a miniszterelnök kulturális főtanácsadója volt.
Rátóti idén lett a korábban heves tiltakozások kíséretében átalakított SzFE rektora.
Ő tervezte a Bárka Színház épületét és 2009 óta ő volt a FUGA Budapesti Építészeti Központ vezetője.
Hatvannyolc éves volt.
A díjátadón Áder János arról beszélt, hogy „a világjárvány idején a kultúra, a tudomány eredményei, a művészet, a kutatók munkája mutatta meg, hogy nem vesztettük el a jövő formálásának képességét”.
De nem csak ez: szerinte ezt az elismerést olyanoknak is adják, akik örömet szereznek az embereknek. Viszont ő sem adna díjat olyannak, „aki egyfolytában fegyvert fog rá”.
A Kossuth-nagydíjat Mécs Károly színművész kapta. Itt a teljes lista.
Emellett több színházi és művészeti tisztséget betölt.