Koronavírus
Több megyéből is egyik napról a másikra eltűnt a koronavírus-fertőzöttek harmada-negyede
Magyarország nagy részén valószínűleg sok értelme nincs az operatív törzs által immár két hónapja naponta közölt megyei szintű adatoknak.
Drágulhatnak az italok, mert kevesebb üzemanyag fogy a járvány miatt
Az italgyártók által használt széndioxid jórészt az üzemanyaggyártás melléktermékeként keletkezik, ezért ha nem fogy elég benzin, és nem keletkezik kellő mennyiségű gáz, akkor drágulás lehet a vége.
Elon Musk és a Tesla egyetlen lélegeztetőgépet sem gyártottak, a német kazángyárnak sikerült
Elon Musk nagyon szereti a PR-húzásokat, de most újabb blöffje lepleződött le. Közben unalmasnak tartott cégek simán megoldották a feladatot.
Ötször annyi sírt ásnak, összeeső betegek nem jutnak kórházba, de hivatalosan nincs járvány
Kiélezetten mutatja Jemen példája, hogy mi történik a fejlődő országokban.
A kormány úgy költené a pénzt jövőre, mintha nem is lenne válság
A költségvetési tervezet arra utal, hogy a kormány nem akar berendezkedni egy hosszabb egészségügyi és pénzügyi válságra, a bevételeket nézve az idénre előirányzott számokat tolták át 2021-re.
Több tízezer magyar munkahely úszhatott el a későn jött segítségen
A gazdasági szereplők közül sokan attól tartanak, hogy a késéshez hasonló, vagy még rosszabb hatása lehet, ha túl hamar megszüntetik a kurzarbeitot.
Virtuális futóversenyeken kárpótolják magukat a magyar futók és versenyszervezők
A járványhelyzet hatalmas lökést adott egy piac fejlődésének, ami a teljes iparág alakulására is hatással lehet.
Mire vége a járványnak, nagyon felkészültek leszünk rá
Az egészségügyi felszerelések terén önellátásra törekszik a kormány, sőt, mintha ezt más ágazatokra is ki akarná terjeszteni, ami furcsa egy nyitott gazdaságban.
Ki a felelős a világjárvány felszámolásáért a nemzetközi politikában?
Megdöbbentő látni, hogy a fejlett országok belső állapota is hozzájárul a helyzet súlyosbodásához.
Egy dologra jó volt a koronavírus: jóval kevesebben haltak meg influenzában
Bár a koronavírus világjárványban még a statisztikák sem vethetők igazán jól össze egymással, a számok arra utalnak, hogy az influenzajárvány görbéje nagyon ellaposodott idén.









