RSS
A teljes átszervezés érinti például a meddőségi klinikát is, az egyetem szerint zavartalan lesz a betegellátás.
Dévai Nagy Kamilláról kevesen tudják, hogy egész élete súlyos betegségek sorozata, többek között háromszor küzdött meg a rákkal is. Szabálytalan pályakép következik számos mélyponttal, halálos...
A 29 éves anyuka császármetszéssel adott életet négy gyerekének egy spliti klinikán.
Egy ismert, de a legkisebb mértékben sem alátámasztott politikai összeesküvés-elméletet vett elő az ellenzéki miniszterelnök-jelölt. Nem ez az első olyan nyilatkozata, amelyben személyes, lejárató...
A klinika elnézést kért a „tragikus tévedésért”, a férfi egyelőre várja következő műtétének előkészítését, hogy az eredetileg tervezett lábát is amputálják.
A járvány miatt a donorok sem járnak kórházba.
A betegellátás érdekében tovább dolgoznak, de ha nem rendezik az ügyeleti díjakat, felmondanak.
„Ez így egy olyan szerződés, amit ceruzával írtak, de a radír ott van mellette az asztalon” – mondta a Telexnek egy orvos.
Olyan kórlapok jutottak a Telex birtokába, amelyre vagy a választott orvos neve kerül, vagy egyszerűen a „közös, közönséges” betegre utaló communis betűjele. A dolog mögött a hálapénz világa sejlik...