Orvosi csodának és nagyon különleges esetnek nevezték a szakemberek, hogy egy horvát nő négy gyereket szült egyszerre szerdán, a babák azonban nem ikrek, mindegyik külön méhlepényben volt – írja az MTI a Jutarnji List című horvát napilapra hivatkozva.
Az orvosok tájékoztatása szerint a 29 éves nő császármetszéssel adott életet négy gyerekének, a meglepetést viszont az okozta, hogy kiderült: nem egy- vagy kétpetéjű ikrekről van szó, mind a négy baba egyedi. A három fiú 40 centiméterrel és 1500 grammal, a kislány 38 centiméterrel és 1500 grammal született.
Az anyuka természetes úton esett teherbe, a négyes várandósság miatt azonban már két hónapja kórházban, orvosi felügyelet alatt állt a veszélyeztetett állapot miatt. Dr. Marko Mimica, a szülészeti klinika vezetője azt nyilatkozta, hogy tízezer esetből egyszer fordul elő négyes szülés, az pedig, hogy a babák nem ikrek, még ritkább eset. Hozzátette, hogy az anyuka és a négy kisbaba is jól van. „A négyes terhességek valóban ritkák, egyben kockázatosak is. (…) A modern orvoslás nélkül esély sem lenne a gyerekek túlélésére” – idézte az orvos szavait a Slobodna Dalmacija lap.
A kisbabákról azt mondta: „Jól viselkednek, és egyelőre nincsenek nagyobb komplikációk.” A császármetszést a terhesség 31. hetében hajtották végre. „Úgy terveztük, hogy ez a legjobb időpont a szüléshez. Az anya jól érzi magát, még mindig az intenzív osztályon van, ébren van, mosolyog, boldog, a gyerekek pedig nagyjából egyforma méretűek és súlyúak” – mondta Dr. Mimica. Kiemelte, hogy a babák viszonylag hosszú ideig maradnak még a klinikán, mivel el kell érniük egy bizonyos súlyt és érettséget ahhoz, hogy hazaengedhessék őket.