Ideiglenesen pluszvámot vet ki az EU a kínai elektromos autókra
2024. július 4. – 13:44
–
Márton Balázs
Az Európai Bizottság kicsit mérsékelte a vámot az előre jelzetthez képest, és hangsúlyozta, hogy folytatja a párbeszédet a kínaiakkal. Pénzt egyelőre még nem szednek be, csak garancia kell a cégektől.
Olyasmit talált a kínai űrszonda a Holdon, aminek a tudomány jelen állása szerint nem lenne szabad...
2024. június 30. – 08:07
–
Hanula Zsolt
A kőzetmintákban talált grafén teljesen felboríthatja azt, amit eddig a Hold keletkezéséről gondoltunk.
A NER malmára hajthatja a vizet az EU és Kína konfliktusa
2024. június 29. – 10:11
–
Csurgó Dénes
Kína felemelkedése és európai terjeszkedése egy válságra adott reakció, ami újabb válságjelenségeket okoz Kínában és a világ más részein. Gerőcs Tamás és Szabó Linda kutatókkal beszéltünk Kína...
Két korábbi védelmi minisztert is kizártak a Kínai Kommunista Pártból
2024. június 27. – 18:50
–
Csurgó Dénes
Mindkét korábbi miniszter korrupciós botrányokba keveredett.
Pandákkal adnak új lendületet az amerikai-kínai kapcsolatoknak
2024. június 27. – 15:44
–
Kovács Pál
A San Diegó-i, majd a washingtoni állatkert is fogadhat ügyetlen, de bájos medvéket.
Visszatért a Holdról a kínai űrszonda, értékes holdkőzeteket hozott magával
2024. június 25. – 08:58
–
Molnár Réka
Egyre több elektromos autót akar a Biden-kormány, de egyre drágábban
2024. június 25. – 03:25
–
Telex
Nemrég száz százalékra emelték a kínai elektromos járművekre kivetett vámokat. A Deutsche Welle riportja.
Közös műholddal néz a mély űrbe Franciaország és Kína
2024. június 23. – 12:15
–
Nyilas Gergely
A két ország együttműködik, bár Nyugaton bizalmatlanság kíséri a pártállami vezetésű Kína technológiai fejlődését.
Az olasz hatóságok megbírságoltak egy autógyártót, mert olasznak mondta a szinte teljesen kínai...
2024. június 21. – 07:33
–
Világi Máté
A cég szerint nem tévesztették meg a vásárlókat, de a versenyhivatal megjegyezte, hogy mióta olaszként árulják az autóikat, jelentősen megnőtt a forgalmuk.
Human Rights Watch: Kína több száz falu nevét változtatta meg, hogy eltörölje az ujgur muszlim...
2024. június 20. – 07:40
–
Halász Nikolett
Peking tagadja a vádakat.