Képviselőjelölt

A Tisza Párt új alkalmazásán keresztül lehet majd szavazni a képviselőjelöltjeikről
Magyar Péter szerint kedd óta közel 110 ezren töltötték le a Tisza Világ nevű applikációt.
Nem lesz elég csak Magyar Péter, kellenek a tökös jelöltek is
Szeptember végén mindenhol három jelölttel áll elő a Tisza, de még azok a Telexnek nyilatkozó aktivisták sem tudják, hogy a kiválasztottak között vannak-e, akik jelentkeztek a feladatra. A tiszások...
Lemondott a fideszes polgármester, függetlenként indult újra, elvesztette az időközi választást...
Kelemen Róbert 2010 óta vezette a települést, ő 171, míg kihívója, Károly László 226 szavazatot szerzett.
A DK szerint a kecskeméti képviselőjelölt nem visszalépett, hanem ők cserélték le
A DK szerint már az előző héten közölték vele, hogy gyenge teljesítménye, alkalmatlansága miatt nem lehet a továbbiakban a DK képviselőjelöltje
Pápai recepttel próbál többséget szerezni magának Mosonmagyaróvár polgármestere
A helyi egyesület által támogatott Szabó Miklós tavaly a polgármesterség mellett egyéni mandátumot is szerzett, ez azonban inkább volt a kárára a képviselő-testületben, ahol így a Fidesz meg tudta...
Mennyire fontos a jó egyéni képviselőjelölt kiválasztása?
Az országgyűlési választás végső soron a kerületek szintjén dől el, de vajon mennyiben segítik ezt a saját pártjukhoz képest jól teljesítő egyéni jelöltek? Megnéztük, hogy az elmúlt kilenc választás...
Újabb kilenc képviselőjelöltjét mutatta be a DK
A jelöltek között vannak tapasztalt DK-sok, és olyan jelöltek is, akik most lépnek be az országos politikába.
Egy hét alatt 2500-an jelentkeztek a Tisza Párt szakértői, képviselőjelölti pályázatára
Magyar Péter október 23-án hirdette meg, hogy nyílt pályázaton keresnek képviselőjelölteket.
Pénteken 16 óráig mondhatnak le a képviselő- és polgármesterjelöltek
Aki kiesik, azt kihúzzák a szavazólapról. Aki négy után mond le, arra érvényes szavazat adható.
Kövess minket Facebookon is!