Kármán András
A vagyonadó bevezetésével együtt a gazdagok egyik legális adóelkerülési kiskapuját is bezárná a...
A hazai vagyonosok előszeretettel alkalmazták a bizalmi vagyonkezelést olyan dolgokra is, amik biztosan nem voltak benne az eredeti jogalkotói szándékban. Kármán András határozata alapján ez a...
A Covid óta nem látott szintre ugrott az államadósság a NER utolsó negyedévében
Annyi pénzt szórt ki az előző kormány, hogy három hónap alatt jelentőset ugrott az államadósság.
Visszaköltözik a Pénzügyminisztérium a József nádor térre
Kármán András pénzügyminiszter szerint az épület „már éppen nem esett áldozatául az értékes állami műemléképület-mutyinak”.
A világ egyik legjobb befektetése a forint, de ez egyre többeknek fáj
Az importőröknek és külföldre utazóknak kedvező a folyamat, az exportőrök helyzetét viszont rontja. A megszólalások alapján egyelőre sem a kormány, sem a jegybank nem szeretne még erősebb forintot.
Bérlakásépítésre költené az uniós pénzek egy részét az új kormány
Az előző kormány lakáspolitikája az új miniszterek szerint túlságosan egysíkú volt, a lakástulajdonlás mellett a más élethelyzetben is releváns lakhatási megoldásokat is támogatnák.
Tizenhat miniszterrel megalakult Magyar Péter kormánya
Az Országgyűlés ünnepi ülésen letették az esküt a Tisza-kormány miniszterei. Magyar Péter szerint az új kormányban négy tárcának kiemelt szerepe lesz a rendszerváltásban.
Több százezren várhatják, hogyan szélesíti ki újra a katát a kormány
Közel 400 ezren voltak kénytelenek lemondani a lehetőségről 2022-ben, ugyanez a kör lehet most jogosult, de eltérő játékszabályokkal.
Kármán András: Januártól jön az szja-csökkentés
A frissen kinevezett pénzügyminiszter szerint az áfacsökkentés már idén elképzelhető.
Barabás Gyula lesz a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára
A szakember korábban a jegybank igazgatóhelyetteseként, majd az OTP teljes eszköz-forrás menedzsmentjéért felelős igazgatóként is dolgozott.
Kármán András: Teljes gazdasági irányváltásra van szükség
A leendő pénzügyminiszter arról beszélt a bizottsági meghallgatásán, hogy a kormánynak a mostaninál többet kell oktatásra és egészségügyre fordítania. Megígérte, hogy visszavezetik a katát, és...









