Irán

Nem azoktól a rakétáktól kell félniük az amerikaiaknak, amelyeket most kilőttek rájuk
Irán előre szólt, és nem is a legpontosabb fegyvereivel vágott vissza Amerikának.
Ha Irán szétrobbantja az olajpiacot, azzal is az USA-t segíti
Kézenfekvő lenne, hogy világméretű olajpiaci káosszal torolják meg Szulejmáni halálát. De ezzel is az amerikai palaolaj-termelők járnának jól.
A magyar 80-as évekbe csúszik vissza éppen egy olajnagyhatalom
Az amerikai szankciók miatt nincs vevő az olajra, így nem tudják kifizetni az importszámlát sem Iránban.
Néhány drónnal szétbombázták a kőolaj világpiacát
Kiesett a világ kőolaj-termelésének az öt százaléka, amire húsz százalékot ugrott az olajár. Újra megjelent a veszély a Közel-Keleten.
Leporolják az öbölháborús terveket az amerikaiak
Olyan aktualizált haditervet ismertetett az átmeneti amerikai védelmi miniszter, amely a legsúlyosabb esetben 120 ezer katona Közel-Keletre vezénylésével számol.
Van, ahol akasztással kezelik a devizaválságot
Kivégeztek két devizakereskedőt Iránban, mert a hatóságok szerint manipulálták a piacot.
Rég nem látott, 100 dollár feletti olajárral kezdenek számolni
Közel négyéves csúcsra, 80 dollár fölé drágult a Brent olajfajta ára, és egyre többen számítanak arra, hogy néhány hónap múlva a 100 dollárt is meghaladhatja.
Az olajpiacot sokkoló lépéssel fenyegetnek az irániak
Irán lezárja a világ tengeri olajszállításának 30 százalékát átengedő Hormuzi-szorost, ha ellehetetlenítik az olajexportját – mondta az iráni vezérkari főnök.
Tovább drágulhat a benzin Trump szankciói miatt
Már most is 410 forint felett lehet csak tankolni a hazai töltőállomásokon, de hamarosan tovább drágulhatnak az üzemanyagok. A benzin és gázolaj árát a világpiaci trendek befolyásolják leginkább, d...
Kövess minket Facebookon is!